Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás integrálása a földhasználat-tervezésbe

A földhasználat-tervezésben különböző, helyi, szubnacionális vagy nemzeti szinten eljáró közigazgatási hatóságok vesznek részt; mindegyikük eltérő kompetenciákkal és felelősségi körökkel rendelkezik. A nemzeti szint általában „makroperspektívából” közelíti meg a kérdéseket, figyelembe véve az egész ország fejlődését; a szubnacionális szintek előmozdítják a „mezoperspektívákat”, különös tekintettel a regionális kérdésekre; és a települési szintek „mikroperspektívákkal” rendelkeznek, amelyek főként a településükön belüli közösségek fejlesztésére összpontosítanak (GIZ, 2011). Ami az alkalmazkodás tervezését illeti, ezeket a szinteket összhangba kell hozni, és közös irányba kell haladni. Ez kihívást jelenthet az esetleges ellentétes elképzelések és érdekek miatt. 

Ezenkívül a sikeres tervezéshez számos szereplő és ágazat hozzájárulása szükséges, például a mezőgazdaság, az erdészet, a lakhatás, a közlekedés, az energia, a környezetvédelem és nagyon gyakran az egyének. Mivel a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hagyományos (felülről lefelé irányuló) tervezési megközelítések a párbeszéd és a koordináció hiánya miatt nagyon kevés sikerrel jártak, a részvételt a sikeres földhasználat-tervezés kulcsfontosságú tényezőjeként azonosították. Kiterjed az összes érintett szereplő közötti kommunikációra és együttműködésre. Az érdekelt felek részvételének biztosítania kell, hogy valamennyi résztvevő párbeszéd keretében, a földhasználat-tervezési folyamat tervezési, tervezési és végrehajtási szakaszában megfogalmazhassa érdekeit és célkitűzéseit. Ez a tervezési forma hangsúlyozza a helyi vagy regionális lakosság / érdekelt felek közös tanulását. Az érdekelt felek teljes körű bevonása elengedhetetlen a jövőbeli jövőkép meghatározásához, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással és a katasztrófakockázatok csökkentésével kapcsolatos prioritások meghatározásához, az ágazatok közötti konfliktusok elkerüléséhez/minimalizálásához és a szinergiák lehetővé tételéhez. 

Az uniós szakpolitikák és támogatások erőteljesen befolyásolják a földhasználat regionális szintű változásait. A tervezési szakaszban erőteljes szakpolitikai támogatásra van szükség, amely a tervezett intézkedések végrehajtásának egyik fő mozgatórugója. Az érdekelt felek megfelelő bevonása elengedhetetlen az átlátható és megosztott tervezési folyamat biztosításához, amely közösen elfogadott területi intézkedésekhez vezet. A földtulajdonosok személyes érdekei azonban korlátozó tényezőként működhetnek, ha nem értenek egyet a földhasználat javasolt megváltoztatásával. Emellett kihívást jelenthet a földhasználati terv harmonizálása a már meglévő tervezési eszközökkel és ágazati politikákkal. A tervek zökkenőmentes végrehajtásának biztosítása érdekében el kell kerülni, hogy a különböző eszközök egymással ellentétes elképzelésekkel és célkitűzésekkel rendelkezzenek. 

A megbízható adatok hiánya, az éghajlati előrejelzések bizonytalansága, a különböző érintett szereplők közötti hatékony együttműködés és információmegosztás a tervezést korlátozó közös tényezők. 

A földhasználati terv nem önmagában vett cél, hanem a hasznos és fenntartható földhasználat elérésének eszköze. Ezért nem szabad megkezdeni a földhasználat tervezését a végrehajtáshoz rendelkezésre álló pénzügyi eszközök és források alapos mérlegelése és megvitatása nélkül. E biztonság nélkül még egy jól megalapozott terv is hamarosan pénzügyi szűk keresztmetszetekbe ütközik, és nem lesz lehetséges a tervben előirányzott intézkedések végrehajtása. A kulcskérdés tehát az, hogy a tervezést összekapcsoljuk a költségvetés-tervezéssel – vagy még inkább a jobb költségvetés-tervezést a tervezéssel. 

A területrendezés sikerének másik aspektusa az összes szereplő, különösen a felelős vezető ügynökség, valamint a terv végrehajtásáért felelős intézmények és csoportok kapacitásától függ. E kapacitások létrehozása gyakran a vártnál bonyolultabb. A decentralizált földhasználat-tervezési struktúrák gyakran léteznek Európa-szerte, és a felelősségi körök különböző hierarchiák között oszlanak meg. E struktúrák kapacitása jelentősen eltérhet a különböző intézmények, országok és régiók között. Az intézményi koordináció hiánya, az alulképzett személyzet, a gyakori személyzeti változások, az elfogadott megbízások és a rendelkezésre álló kapacitások közötti egyensúlyhiány, valamint a tervezés helyett a végrehajtásra való orientáció gyakran korlátozzák a földhasználat tervezését. 

A földhasználat-tervezési intézkedések csökkentik a kárköltségeket azáltal, hogy egyes tevékenységeket kizárnak a veszélyeztetett területekről, vagy olyan feltételeket biztosítanak, amelyek mellettezeken a területekenkülönleges fejlesztésengedélyezhető. A Zuidplaspoldert (Hollandia)egy nagyszabású városfejlesztésiprojekthez használták fel: a terület éghajlatváltozásirezilienciavizsgálata területrendezés révén jobb költség-haszon arányteredményezett, mint az egyedi alkalmazkodási intézkedések(pl.árvízálló lakhatás és kiigazított infrastruktúra) (Bruin, 2013 ). Az Other-tanulmányok (pl.Tröltsch, et al..,2012) azt mutatják, hogy aköltség-haszon elemzést nehéz elvégezni , többek közöttaz éghajlati előrejelzések nagyfokú bizonytalanságamiatt. Egy további szempont,amelyet figyelembe kell venni, az, hogya térbeli adaptációs intézkedés haszon-költség arányakülönböző perspektíváktól függhet, például egy adott közösség számára előnyökkel járhat, deesetleg csökkentheti bizonyos egyedi tulajdonságok értékét. Ausztriában például a földcsuszamlások ésaz áradások hatásainak ellensúlyozására települési szintenlétrehozott„veszélyzónákra vonatkozó tervekben” meghatározott vörös zónákat (magas kockázatú zónák) egyes esetekben átterveztékaz éghajlatváltozásból eredő új kockázatok kezelése érdekében(pl. Neustift im Stubaital). Ez megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi a házak építését ezeken a területeken, ami az ingatlan értékének csökkenéséhez vezet. 

A földhasználat tervezését számos uniós szakpolitika és irányelv – többek között aközös agrárpolitika, amadárvédelmi és azélőhelyvédelmi irányelv, avíz-keretirányelv, azárvízvédelmi irányelv,a tengerparti övezet integrált kezelésére vonatkozó politika stb. – végrehajtása befolyásolja. Másrészt a tervezett intézkedések várhatóan közvetlenül vagy közvetve szintén hozzájárulnak e szakpolitikák és irányelvek célkitűzéseihez. 

A területrendezés például a területrendezési tervek elkészítésével, a fejlesztés ellenőrzésével, valamint a tervezési technikák és megközelítések alkalmazásával hozzájárulhat a víz-keretirányelv „alapvető intézkedéseinek” sikeres végrehajtásához, és következésképpen elősegítheti az édesvízi erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást és azok védelmét. Egy másik példa a Natura 2000 célkitűzések elérése a fejlesztési célokkal kombinálva a területrendezés révén (Simeonova et al 2017). Ez nagy lehetőségeket rejt magában a biológiai sokféleség csökkenésének hatékony csökkentése és annak biztosítása szempontjából, hogy a különböző ágazati fejlemények megfeleljenek a természetvédelmi jogszabályoknak. 

A földhasználati terv elkészítéséhez szükséges idő a nemzeti szabályozástól,a figyelembe vett konkrét terv tipológiájától és apaságiléptékétől függőenváltozó. Az idő alétrehozandó részvételi folyamattól, valamint a különböző érintett hatóságok ésérdekelt felek között esetlegesen felmerülőkonfliktusoktól is függ. A terv végrehajtása szintén változó, és jellemzően 5–10 évet vesz igénybe, időszakos, egymást követő felülvizsgálatokkal és frissítésekkel. 

Az éghajlatváltozást teljes mértékben integrálóföldhasználat-tervezés révén történő alkalmazkodáshozhosszú távú jövőképre és hosszú távú célkitűzésekrevan szükség. Fontolórakell venni aföldhasználati tervek időszakos felülvizsgálatát (öt-tízévente),a területrendezés rugalmas és adaptív megközelítését követve, hogylehetővé váljon az ismeretek előrehaladásánakbeépítéseés a fellépések felülvizsgálata a fokozatosan végrehajtott intézkedések nyomon követése alapján. A földhasználati terv élettartama nagyrészt a tervezett intézkedések élettartamához kapcsolódik,két vagy három évtizedtől több mint 100 évig terjed, például a partvédelemre irányuló összetett beavatkozások vagy a földhasználat elosztásának mélyreható változásai esetében.