Sótalanítás

Az uniós jogszabályok szerint akötelező KHV hiánya miatt nincs hivatalos konzultációs eljárás a sótalanító üzem létesítésére. Az országok szintjéna hatályos konkrét nemzeti jogszabályok előírhatják az érdekelt felek sótalanítási projektekben való részvételét, vagy azt informális folyamatok révén aktiválhatják, például az üzem legjobb helyének közös azonosítása érdekében.

A sótalanítás még mindig a legenergiaigényesebb vízkezelési módszer, és a helytelen alkalmazkodás elkerülése érdekében kombinálni kell a megújuló energiaforrások használatával és az energiafelhasználás hatékonyságának növelésével. 

A villamosenergia-igények a sótalanítási technológiától, a vízforrás sótartalmától és a sótalanított víz kívánt tisztasági szintjétől függően változnak a kezelés végén. Általánosságban elmondható, hogy a membránsótalanítási technológiák, például a fordított ozmózis (RO) alacsonyabb energiaigényűek, mint a termikus technológiák, például a többfokozatú vaku (MSF). Az MSF-rendszerek körülbelül 83–84 kWh/m3 energiát igényelnek, míg a nagyméretű RO-rendszerek 3–5 kWh/m3-t asós vízhez és 0,5–2,6 kWh/m3-t a brakkvízhez (Olsson, 2012 inMagagna et al, 2019). Ennek eredményeként a működési költségek magasak. A Nemzetközi Energiaügynökség becslése szerint globális szinten a sótalanítás energiafogyasztása 2040-re várhatóan nyolcszorosára nő az édesvíz iránti megnövekedett kereslet miatt (NemzetköziEnergiaügynökség, 2016). 

A kutatás a sótalanítási folyamat energiahatékonyságának növelésére és a tiszta energia felhasználásának növelésére összpontosít. A sótalanítást megújuló energiákkal ötvöző gyakorlatok közé tartoznak a következők: 

• Sótalanítás és hőenergia-termelés kombinációja, ahol az erőműből származó hulladékhőt a sótalanítási folyamat hőforrásaként használják fel. 
• Napenergiával hajtott sótalanítás; ez a lehetőség különösen alkalmas a szárazabb és naposabb régiók, például a Közel-Kelet, Észak-Afrika és a Földközi-tenger térsége számára. 1988 júliusában a Spanyolország délkeleti részén található Plataforma Solar de Almería napenergia-kutatóközpontban (García-Rodríguezés Gómez-Camacho, 2001)létrehozták az első többhatású napenergia-desztillációsrendszert. 
• Szélenergiával működő sótalanítás; például a görögországi Milosz szigetén, ahol 2007 óta működik szélenergiával működő sótalanító egység. Az egység kapacitása 3000 m3/ nap. 
• tengerből nyert energiával működősótalanító üzemek; például a Zöld-foki-szigeteken, Afrika nyugati partjainál egy hullámmeghajtású sótalanító rendszert terveznek. A fejlesztő azt állítja,hogy az úgynevezett Wave20 üzem a hagyományos rendszerek árának egyharmadáért fogja előállítani az ivóvizet. 
• Geotermikus energiát használó sótalanítóüzemek; ez az energiaforrás villamos energiát és hőt termelhet, ami alkalmassá teszi mind a termikus sótalanításra, mind a fordított ozmózisra. Milosszigetén (Görögország) egy projektbizonyította a geotermikus energia sótalanításra való alkalmasságát,és nagyon alacsony költségek mellett napi 1920 m3édesvizet termelta helyi közösség számára. 

A sós víz kibocsátása negatív hatással lehet a helyi tengeri ökoszisztémákra, mivel növeli a tengervíz sótartalmát. A sótalanítási eljárással előállított sóoldat az előkezelési szakaszban használt vegyi anyagokat tartalmaz. Mivel a sós víz nehezebb, mint a normál tengervíz, felhalmozódik a tengerfenéken, veszélyeztetve a sótartalomra érzékeny fajokat. (EGT,2012). A kutatás a sóoldat kibocsátása és kezelése által okozott környezeti problémák megoldásának vagy minimalizálásának legjobb módját vizsgálja. A LIFE ZELDA projekt például bemutatta az elektrodialízis metatézis (EDM) és értékes vegyület-visszanyerési folyamatok alkalmazásán alapuló sóoldat-kezelési stratégiák műszaki és gazdasági megvalósíthatóságát azzal a végső céllal, hogy elérjék a nulla folyadékkisüléses (ZLD) folyamatot. A sóoldat olyan vegyi anyagokká is átalakítható, amelyek újra felhasználhatók magában a sótalanítási folyamatban (Kumar et al., 2019). 

A költségek fő mozgatórugói a használt technológia, az energiaköltségek, az üzem mérete és konfigurációja, a tápvíz és a sótalanított víz minősége, valamint a környezetvédelmi megfelelési követelmények. E tényezők többsége helyspecifikus jellegű. A víz szállításának és elosztásának költségei szintén fontosak, és költségelőnyök vannak a part közelében és az alacsonyan fekvő területeken található üzemek számára (a felfelé történő szállítás alacsonyabb energiaigénye miatt; egy 100 méteres függőleges lift körülbelül olyan költséges, mint egy 100 kilométeres vízszintes szállítás). 

Összességében a termikus sótalanítási technológiák, különösen az MSF üzemek tőkeigényesebbek, mint az SWRO. Az SWRO-erőművek fenntartási és üzemeltetési költségei azonban minden termelési egységre nézve kétszer akkorák, mint az MSF-erőműveké, és háromszor akkorák, mint a MED-erőműveké. Mindkét technológia, de különösen a hőerőművek esetében az energia messze a legnagyobb egyszeri ismétlődő költségtétel. A forrásvíz minősége (például a sótartalom, a hőmérséklet és a bioszennyező elemek) hatással van a költségekre, a teljesítményre és a tartósságra, de a sótalanítási folyamat révén elérhető vízminőségreis. 

„Az Európai Unióban a vízhiány és az aszály jelentette kihívás kezelése” című 2007-es közlemény, majd később az európai vízkészletek megőrzésére irányuló terv (2012) javaslatot tesz a vízügyi intézkedések hierarchiájára,figyelembe véve, hogy a sótalanítás révén történő alternatív vízellátást végső megoldásként kell alkalmazni,amint a kereslet és a termelés hatékonyságának egyéb javításai kimerültek. Az erőforrás-hatékonyságról szóló közlemény (COM(2011)21) célja, hogy megteremtse az erőforrás-hatékony és alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállást támogató szakpolitikák keretét. A sótalanítást olyan lehetőségkéntemlítik, amely megoldást kínál a vízellátásiproblémákra, de növelheti a fosszilis tüzelőanyagok fogyasztását és azüvegházhatásúgáz-kibocsátást,ha nem megújulóenergiával működik. Az EU célja, hogy 2050-re klímasemlegessé váljon – olyan gazdasággá, amelynek nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátása nulla. Ez a célkitűzésaz európai zöld megállapodás középpontjában áll, és összhangban van az EU Párizsi Megállapodás szerinti globális éghajlat-politikai fellépés iránti elkötelezettségével. Ehhez át kell térni a megújuló energiával működő, nagyobb energiahatékonyságú sótalanító üzemekre. 

A sótalanító üzemek végrehajtási ideje jellemzően3–6 év, beleértve atervezéstől az üzemeltetésig tartóvalamennyi szakaszt.  

Az élettartam változó, és azalkalmazott technológiátólfügg; például az m-embarnákat 2-3évente ki kell cserélni.