Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás politikájának új szintjei: A balti-tengeri régió intézményi kölcsönhatásának elemzése

A nemzetközi politika kialakítása és az éghajlatváltozás várható hatásai, például az árvizek, a földcsuszamlások és az érzékeny fajok kihalása arra kényszerítették a Balti-tenger körüli országokat, hogy megkezdjék az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló nemzeti politikák kidolgozását. Ezzel párhuzamosan az EU egy központi és egy makroregionális, a Balti-tenger egészére kiterjedő alkalmazkodási stratégiát is kidolgoz a nemzeti szakpolitikai fejlemények támogatása érdekében. Továbbra sem világos azonban, hogy ezek az uniós stratégiák hogyan egészítik ki egymást vagy a nemzeti szakpolitikákat. Ez a cikk elemzi az új intézményi kölcsönhatás által jelentett korlátokat és lehetőségeket, és megvitatja a jövőbeli uniós stratégiákban rejlő lehetőségeket a nemzeti politika támogatására. Ezt úgy éri el, hogy feltérképezi, hogyan intézményesül az alkalmazkodás két országban, Svédországban és Finnországban, és hogyan szerveződik meg a két uniós megközelítésben. A mérlegek közötti vertikális intézményi kölcsönhatást három tényező alapján elemezzük: kompetencia, kapacitás és kompatibilitás.