Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás új szintjei: Az intézményi kölcsönhatások elemzése a balti-tengeri régióban

A nemzetközi szakpolitikák kidolgozása és az éghajlatváltozás várható hatásai, például az áradások, a földcsuszamlások és az érzékeny fajok kihalása arra kényszerítették a Balti-tenger körüli országokat, hogy megkezdjék az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó nemzeti politikák kidolgozását. Ezzel párhuzamosan az EU a balti-tengeri térség egészére kiterjedő központi és makroregionális alkalmazkodási stratégiát épít ki a nemzeti szakpolitikai fejlemények támogatása érdekében. Továbbra sem világos azonban, hogy ezek az uniós stratégiák hogyan egészítik ki egymást vagy a nemzeti szakpolitikákat. Ez a cikk elemzi az új intézményi kölcsönhatás által kínált korlátokat és lehetőségeket, és megvitatja a jövőbeli uniós stratégiákban rejlő lehetőségeket a nemzeti politika támogatására. Ennek érdekében feltérképezi, hogy az alkalmazkodás hogyan intézményesül két országban, Svédországban és Finnországban, és hogyan szerveződik a két uniós megközelítés szerint. A skálák közötti vertikális intézményi kölcsönhatást három tényező alapján elemezzük: Kompetencia, kapacitás és kompatibilitás.