Várostervezési, tervezési és irányítási megközelítések a rezilienciaépítéshez – tények áttekintése

A helyi válságok és vészhelyzetek hatással vannak a gazdasági tevékenységre, károsítják a környezetet, megszakítják a kritikus infrastrukturális szolgáltatásokat, valamint közvetlen és közvetett egészségügyi hatásokat okoznak. A városoknak biztosítaniuk kell a hatékony reagálást és a válságokból való kilábalást. Csökkenteniük kell továbbá a jelenlegi és jövőbeli veszélyeknek való kitettséget és sebezhetőséget. A várostervezésnek, -irányításnak és -tervezésnek megelőző és kockázatcsökkentő szerepet kell játszania; ezért ezeket be kell építeni a helyi rezilienciastratégiákba és -tervekbe. Számos közelmúltbeli többoldalú jelentés, keret és iránymutatás rámutat arra, hogy a városok vezető szerepet játszanak a veszélyek mérséklésében és az azokhoz való alkalmazkodásban, prioritásokat határoznak meg és lehetővé teszik az alulról felfelé építkező megközelítéseket, amelyek még inkább bevonják a közösségeket az egészségesebb, fenntarthatóbb, méltányosabb és reziliensebb városok építésébe (és elszámoltathatóbbá teszik a helyi önkormányzatokat).

A WHO „A környezet és az egészség védelme a városok rezilienciájának kiépítésével” elnevezésű projektjének részeként széles körű szakirodalmi áttekintés készült a katasztrófákkal kapcsolatos várostervezésről, tervezésről, irányításról és felkészültségről. Összeállították a WHO európai régiójának városaira vonatkozó, 2015–2021-ben közzétett tudományos szakirodalmat, és a helyi szintű reziliencia javítását célzó, kockázattudatos várostervezési stratégiákat gyűjtöttek össze. A közelmúlt nemzetközi jelentéseinek és iránymutatásainak rövid válogatása szintén forrásként szolgált a kontextus és az összehasonlító teljesítményértékelés biztosításához.

Ez a jelentés olyan fogalmi megközelítéseket, kereteket és stratégiákat határoz meg a szakirodalomban, amelyek segítik a városokat a helyi szélsőséges események hatásainak valószínűségére és súlyosságára való felkészülés és azok megelőzése kihívásainak kezelésében. Megvizsgálja, hogy a várostervezés, -irányítás és -tervezés hogyan (és milyen mértékben) lehet a felkészültség és a reziliencia javításának mechanizmusa.

Az eredmények azt mutatják, hogy az egyetlen veszélytípuson alapuló, közzétett kutatások gyakoriak: az áttekintett dokumentumok mintegy 60%-át kockázatspecifikusnak találták. A jelentés számos olyan stratégiát tárgyal, amelyek különösen relevánsak bizonyos veszélytípusok szempontjából, különbséget téve a fizikai infrastruktúra módosításával vagy tervezésével járó stratégiák, valamint az irányítással, a kommunikációval és a nyilvánosság bevonásával kapcsolatos stratégiák között. Például a hőhullámok és a városi hőszigethatás gyakran sűrű és áthatolhatatlan városi szerkezetekhez kapcsolódnak, és természetalapú megoldások révén nagyobb zöld lefedettséget igényelnek. Ebben az értelemben a helyi tervezési szabályozások (például a kötelező minimális zöldterület-arányok) hozzájárulhatnak a zöldterület-lefedettség növeléséhez a városokban. Ez viszont rendkívül fontos lehet a városi környezetben bekövetkező árvizek megelőzése (vagy hatásainak enyhítése) szempontjából – hagyományosan kizárólag a szürke infrastruktúrára támaszkodva, amely nem biztos, hogy képes megbirkózni az éghajlatváltozás miatt előre jelzett jövőbeli szintekkel. A földrengésekre való felkészültség magában foglalja a városon belüli nyitott terek optimális tervezését, hogy menedékként
szolgáljanak, valamint az úthálózat és az épületállomány naprakész leltárát. Az épület ellenálló képességének javítása döntő fontosságú mind a szeizmikus eseményekkel, mind az erős széllel szemben viharok idején. Ez utóbbi esetében a viharokkal kapcsolatos közismeretek és kockázati tudatosság növelése javíthatja a személyes és háztartási felkészültségi intézkedéseket, amelyek szintén relevánsnak bizonyultak a hatások enyhítése és a helyreállítási idő csökkentése szempontjából.