A biztosítás mint kockázatkezelési eszköz

A katasztrófakockázatok és -veszteségek komoly aggodalomra adnak okot a társadalom számára, mivel az elmúlt években nőttek. Ezek az események várhatóan tovább fokozódnak olyan tényezők miatt, mint a demográfiai fejlődés, a földhasználat megváltozása, a lakó- és gazdasági tevékenységek bővülése a katasztrófáknak kitett területeken és az előre jelzett éghajlatváltozás. A bizonyítékok azt mutatják, hogy az éghajlatváltozás már számos európai régióban növelte bizonyos szélsőséges időjárási és éghajlati események – például aszályok, hőhullámok és heves csapadék – gyakoriságát és súlyosságát. Ezek a tendenciák várhatóan folytatódni fognak, hacsak nem hajtanak végre hatékony intézkedéseket az éghajlatváltozás mérséklésére és az ahhoz való alkalmazkodásra (azEEA 15/2017. sz. jelentése). Emellett az éghajlat által előidézett kockázatok hatással lesznek a biztosítási ágazatra is, és átalakítják azt (EIOPA, 2022). Ezért a kompressziós kockázatkezelési mechanizmus (például a biztosítások) végrehajtása egyre nagyobb jelentőséggel bír.

A biztosítás a biztosított személyről, tárgyról vagy szervezetről a biztosítóra ruházza át a kockázatot. A kompenzáció a meghatározott veszélyes események által okozott veszteségek értékelésétől függ, például a mezőgazdaságban bekövetkezett terményveszteségtől, az áradások miatt a házakban bekövetkezett veszteségektől, a viharok vagy erdőtüzek miatti erdőveszteségektől. Szélsőséges időjárás esetén a biztosítás értékes eszköz, mivel segít megelőzni, hogy a pénzügyi veszteségek ne váljanak hosszú távú gazdasági károkká. Ha egy ház vagy egy vállalkozás megsérül, a biztosítás fedezheti az újjáépítés vagy a kártérítés költségeit, lehetővé téve az érintett személyek számára, hogy gyorsan felépüljenek. Mielőtt biztosítást lehetne kötni szélsőséges időjárási eseményekre, a biztosítónak azonosítania kell a kockázatot, számszerűsítenie kell, hogy mekkora kárt okozhat, és képesnek kell lennie arra, hogy viselje a költségeket, ha a szélsőséges esemény bekövetkezik. Végül, ahhoz, hogy a szélsőséges időjárásra biztosítás legyen, kiszámíthatatlannak kell lennie.  Az esemény pontos időpontja és helyszíne előre nem ismert.

Az Európai Bizottságnak a természeti és ember okozta katasztrófákra vonatkozó biztosításról szóló 2013. évi zöld könyve az alkalmazkodási stratégiáról szóló csomag részét képezi. Célja, hogy javítsa az éghajlatváltozási kockázatok biztosítók általi kezelésének módját, bővítse a katasztrófabiztosításhoz való hozzáférést, és felszabadítsa a biztosítási árképzésben és más pénzügyi termékekben rejlő teljes potenciált.

Az Európai Bizottság jelentése az időjárási és éghajlati katasztrófákkal kapcsolatos kockázatok biztosításáról elemzi a több tagállamban létrehozott különböző biztosítási rendszereket. Értékelésük alapján a biztosítási piacok (országonként és ágazatonként) három nagy csoportra oszthatók:

• Önkéntes biztosítási piac: Ezen a piacon a kötvénytulajdonosok döntenek arról, hogy vásárolnak-e biztosítási fedezetet, és a biztosítók döntenek arról, hogy biztosítják-e a fedezetet.
• Félig önkéntes biztosítási piac: Hasonló az önkéntes piachoz, ahol mind a biztosító, mind a kötvénytulajdonos választhatja a részvételt. Előfordulhat azonban közvetett nyomás, például a jelzáloghitel-nyújtók követelményei vagy az informális megállapodások, amelyek arra ösztönzik az egyéneket, hogy vegyenek részt a biztosítási piacon.
• Kötelező piacok: Ezen a piacon a biztosító vagy a kötvénytulajdonos jogilag köteles részt venni. Például a biztosítók jogilag kötelezhetők arra, hogy fedezetet nyújtsanak a szélsőséges időjárási eseményekre, és a kötvénytulajdonosokat törvény kötelezheti arra, hogy tűzbiztosítást vásároljanak, amely magában foglalja a szélsőséges időjárási események fedezetét.

Egyes országok (pl. Franciaország, Svájc) állami vagy kvázi állami monopóliumbiztosítással rendelkeznek, míg más országok (pl. Németország, Olaszország, Egyesült Királyság) kereskedelmileg strukturált „szabadpiaci megoldásokkal” rendelkeznek, amelyeket szisztematikusan állami finanszírozású ad hoc könnyítéssel párosulnak. Más országokban (pl. Ausztriában, Dániában) állami katasztrófaalapokat finanszíroznak az adófizetők pénzéből, míg másokban (pl. Belgiumban, Hollandiában, Norvégiában) a magánbiztosítók állami katasztrófaalapokkal kiegészített különböző vegyes megoldásait alkalmazzák (Schwarzeet al., 2009). Spanyolországban a köz- és magánszféra közötti partnerségi program keretében az állami szerv (Consorcio de Compensación de Seguros – CSS) fedezi a rendkívüli éghajlati kockázatokat (és másokat), és díjait a magánvállalkozások számláin szereplő arányos pótdíj révén szedi be (EGT,2017).

Az éghajlat okozta kockázatok elleni biztosítás gyorsan prioritássá válik az egyének és a vállalkozások számára. Az üzletvezetési gyakorlat természetesen magában foglalja a kockázatdiverzifikációs stratégiákat. Tekintettel az éghajlattal kapcsolatos kockázatok növekvő jelentőségére a fizikai eszközök károsodása és az üzleti tevékenységek zavara tekintetében, ajánlatos, hogy a vállalkozások fontolóra vegyék a természeti katasztrófák vagy a működésükre valószínűleg hatást gyakorló egyéb éghajlati hatások elleni biztosítási kötvények megkötését.