Az erdőtelepítés és az újraerdősítés mint alkalmazkodási lehetőség

Az érintett földterület nagyságától és tulajdonviszonyaitól függően különböző érdekelt felek vehetnek részt az erdőtelepítési és újraerdősítési gyakorlatokban. A kormányok, a nem kormányzati szervezetek és a civil társadalmi szervezetek, a magánszektor és a kutatóintézetek bevonása előnyösebb a nagyobb térbeli és időbeli léptékű alkalmazkodás biztosítása érdekében. Az érdekelt feleket be kell vonni az erdőtelepítési és újraerdősítési gyakorlatok végrehajtási szakaszába (pl. az erdősített vagy újraerdősített terület kiválasztásába és a faültetvények jellemzőinek azonosításába). Az érdekelt felek azonban döntő szerepet játszanak az erdősített és újraerdősített területek irányítási szakaszában, mivel hozzájárulhatnak a növekedésüket, fenntartásukat és védelmüket biztosító intézkedésekhez.

Az európai erdők többsége magántulajdonban van (az erdőterületek mintegy 60%-a), nem pedig állami tulajdonban (40%) (unióstájékoztató). Ezért az erdőtelepítési és újraerdősítési gyakorlatok gyakran magángazdálkodókat érintenek, és ahhoz, hogy sikeresek legyenek, ezeket az érdekelt feleknek el kell fogadniuk az intézményi tényezők, például a jogok és az erdőkhöz való hozzáférés leküzdése révén. Az erdőtelepítés elsősorban magánterületeken történő faültetéssel történik, mivel a földtulajdonosok nagyobb jövedelemre számíthatnak, mint a mezőgazdasági gyakorlatokból. Emellett az erdőtelepítés akkor lesz sikeres, ha a magángazdálkodók hosszú időn keresztül vállalják az erdőtelepítési projektekben való részvételt.

A nagyobb közös erdőterületek tulajdonjogának és a jobb szén-dioxid-tároláson alapuló kapcsolódó jövedelemnek a helyi közösségekre való átruházása nagyrészt sikeres tényező lehet az éghajlatváltozás mérsékléséhez való hozzájárulásban (elsődleges), de megkönnyítheti a helyi szintű alkalmazkodás szempontjából releváns ökoszisztéma-szolgáltatások (pl. vízszabályozó szolgáltatások, talajmegőrzés, erdészeti termékek stb.) fenntartását is.

A földbirtokosok társadalmi-demográfiai jellemzői (azaz a gazdaság mérete és birtoklása), az erdőtelepítés közösség általi társadalmi elfogadhatósága (pl. nem ütközik a mezőgazdasági célokkal), valamint a földbirtokosok erdőtelepítés és újraerdősítés szempontjából releváns készségei, ismeretei és tapasztalatai siker-/korlátozó tényezők lehetnek az ilyen gyakorlatok elfogadása szempontjából.

Az alkalmazkodási és mérséklési megközelítések közötti szinergiákra vonatkozó információk megosztása szintén előnyös lehet az erdőtelepítési és újraerdősítési gyakorlatok sikere szempontjából. A mezőgazdasági termelőknek ismerniük kell a mérséklési és alkalmazkodási célokat egyaránt szolgáló lehetőségeket (beleértve a forgalmazási lehetőségeket is) és az erdőtelepítés és/vagy újraerdősítés felállításának kockázatát a földjeiken.

Az erdőtelepítés és az újraerdősítés megváltoztathatja a tájat és a kapcsolódó ökoszisztéma-szolgáltatásokat. A jól kezelt ökoszisztémák azonban segíthetik a társadalmakat az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban azáltal, hogy számos társadalmi-ökológiai előnnyel járnak, és előmozdítják az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás hosszú távú megközelítéseit.

Az erdőtelepítés és az újraerdősítés adaptációs gyakorlatként való elfogadása az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló célkitűzések integrálása révén segíthet az alkalmazkodás pénzügyi akadályainak leküzdésében, mivel szén-dioxid-finanszírozásban részesülhet (CDM, REDD+, önkéntes szén-dioxid-piacok). Alkalmazkodási gyakorlatként hozzájárulhatnak az éghajlatváltozás mérséklésével kapcsolatos helyi járulékos előnyök és az éghajlatváltozás kezelésére irányuló helyi kapacitás növeléséhez is.

Az erdőtelepítés és az újraerdősítés társadalmi, gazdasági és környezeti javulást biztosíthat, hozzájárulhat a fenntartható fejlődéshez (pl. növelheti a termőföld termelékenységét és ellenálló képességét), és további jövedelemtermelést biztosíthat. Ezek a gyakorlatok az ökoszisztéma-szolgáltatások garantálásához is hozzájárulnak azáltal, hogy csökkentik az éghajlatváltozással szembeni kiszolgáltatottságot (azaz az erdők segítenek a természeti erőforrások szabályozásában, a hidrológiai folyamatok és a talajromlás ellenőrzésében, a fajok biológiai sokféleségének fenntartásában, valamint a kártevők és betegségek támadásainak csökkentésében).

Fenn kell tartani a talaj előkészítésének, a fafajok megszerzésének és telepítésének, a föld megtermékenyítésének és kerítésének, a növényzet ellenőrzésének, valamint az összes karbantartási és gazdálkodási gyakorlatnak a költségeit, különösen az első három / öt évben. A fenntartási költségek az első évben hektáronként átlagosan 300 EUR-tól a harmadik évben hektáronként körülbelül 100 EUR-ig terjednek (EurópaiErdészeti Intézet, 2000). Támogatási alapokat biztosítanak azonban a helyi földtulajdonosoknak az újraerdősítési és erdőtelepítési gyakorlatok kialakításához. Az erdőtelepítéshez nyújtott támogatás a fafajoktól függ, és az eukaliptusz^{esetében legfeljebb mintegy 2400 EUR/ha,} a lomblevelű vegyes ültetvények esetében pedig legfeljebb 4800 EUR/ha lehet. Emellett kompenzációt nyújtanak a földtulajdonosoknak a mezőgazdasági földterületeken történő erdősítésből eredő bevételkiesés fedezésére. Az elsősorban mezőgazdasági tevékenységekből származó jövedelemmel rendelkező mezőgazdasági termelők esetében^{a becslések szerint a maximális összeg 725 EUR/ha –1} év –1,^{míg más magánjogi személyek esetében 180 EUR/ha –1 év –1} lehet. Ezeket a költségeket az 1994. május 5-én elfogadott pénzügyi program szabályozása érdekében az 1054/94/EK bizottsági rendelet állapította meg.

A közös agrárpolitika (KAP) jelenti az erdőkre szánt uniós források fő forrását.  Az erdőkre fordított uniós finanszírozás mintegy 90%-a az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) származik. Ez magában foglalja az erdőtelepítési és újraerdősítési gyakorlatokat. A 2015–2020-as időszakra megállapított 8,2 milliárd EUR 27 %-át újraerdősítésre, 18 %-át az erdők ellenállóbbá tételére, 18 %-át pedig a kármegelőzésre fordítják. A KAP pénzügyi támogatást nyújt a vidéki területeknek, de az uniós országok dönthetnek úgy, hogy nemzeti vidékfejlesztési programjaikon keresztül finanszírozzák az erdészeti intézkedéseket. Amint azt az 1257/1999/EK vidékfejlesztési rendelet VIII. fejezete megállapítja, ilyen pénzügyi támogatás csak a magántulajdonosok, társulásaik, települések vagy társulásaik tulajdonában lévő erdőkre és területekre nyújtható.

A kereskedelmi érdekek (fakitermelés) vagy az idegenforgalmi bevételek szintén finanszírozási forrást jelenthetnek ehhez az alkalmazkodási lehetőséghez. Az újraerdősítés és az erdőtelepítés végre új ökoturisztikai lehetőségeket teremthet. Emellett ellensúlyozhatják a téli turizmus negatív következményeit, például a hegyvidéki tájnak például a sípályák és a kapcsolódó infrastruktúra miatti megváltozását.

Az erdőtelepítési és újraerdősítési tevékenységek a tiszta fejlesztési mechanizmus (CDM) keretében támogathatók, amely az UNFCCC keretében az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz való alkalmazkodást összekapcsoló fő nemzetközi szakpolitikai eszköz. A tiszta fejlesztési mechanizmus kibocsátáskompenzációjának 2%-át az Alkalmazkodási Alap finanszírozására írják elő (a Kiotói Jegyzőkönyv 12. cikkének (8) bekezdése), még akkor is, ha a tiszta fejlesztési mechanizmus projektjeinek formálisan nem kell alkalmazkodási tevékenységeket magukban foglalniuk.

A REDD (Reducing Emissions from Deforestation and Forest Degradation – Az erdőirtásból és az erdőpusztulásból származó kibocsátások csökkentése) kezdeményezés szintén hasznos az erdők megőrzésének finanszírozásához, az erdei ökoszisztémák szénkészletének növeléséhez, valamint az alkalmazkodás hatókörével összekapcsolt fenntartható erdőgazdálkodás közelmúltbeli előmozdításához.

Nemzetközi szinten a nemzetközi megállapodások, például a Kiotói Jegyzőkönyv és a Párizsi Megállapodás erőfeszítéseket tesznek az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásnak és az éghajlatváltozás mérséklésének az erdei ökoszisztémákba való integrálására, de ez a potenciál mindeddig nem valósult meg teljes mértékben.

Európai szinten az európai zöld megállapodás részeként elfogadott, a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2030-ig teljesítendő uniós stratégia magában foglalja a leromlott ökoszisztémák helyreállítását Európa-szerte, 2030-ig legalább 3 milliárd további fa ültetésével. Célja továbbá, hogy iránymutatásokat dolgozzon ki a biológiai sokféleséget támogató erdőtelepítésre és újraerdősítésre vonatkozóan, a természetközeli erdőgazdálkodási gyakorlatok alkalmazásával.

A 2030-ig tartó időszakra szóló uniós erdőstratégia az európai zöld megállapodás egyik kiemelt kezdeményezése, amely a 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégiára épül. A stratégia különböző célkitűzések eléréséhez járul hozzá: a biológiai sokféleséggel kapcsolatos uniós célkitűzések, valamint az üvegházhatásúgáz-kibocsátás 2030-ig történő csökkentésére vonatkozó célok, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó célok és a 2050-ig megvalósítandó klímasemlegesség. A stratégia különös hangsúlyt fektet a turizmusra is: kijelenti, hogy az Európai Bizottság elő fogja mozdítani az idegenforgalmi ágazat, az erdőtulajdonosok és a természetvédelmi szolgálatok közötti együttműködést, és normákat és normákat fog meghatározni az ökoturizmussal kapcsolatos tevékenységekre vonatkozóan. Az idegenforgalmi ágazatnak szorosan együtt kell működnie az erdőgazdálkodókkal olyan fenntartható turisztikai termékek kifejlesztése érdekében, amelyek pozitívan befolyásolják az emberi egészséget anélkül, hogy negatív hatást gyakorolnának a tervezett úti célok természeti értékeire, különösen a védett területeken.

A FOREST EUROPE (az európai erdők védelméről szóló miniszteri konferencia) egy páneurópai önkéntes, magas szintű erdészeti politikai folyamat. 1990 óta az a célja, hogy közös stratégiákat dolgozzon ki a 46 aláíró fél (45 európai ország és az EU) számára az erdők védelmére és fenntartható kezelésére vonatkozóan.

Az erdőtelepítés fő finanszírozási mechanizmusa a KAP. A stratégiai tervekhez nyújtott támogatásra vonatkozó szabályokat az uniós országok a közös agrárpolitika keretében dolgozzák ki ((EU) 2021/2115rendelet) ((EU) 2022/126felhatalmazáson alapuló rendelet). A közös agrárpolitika finanszírozására, irányítására és nyomon követésére vonatkozó szabályokat az (EU) 2021/2116rendelet ((EU) 2022/128 végrehajtási rendelet)állapítja meg. Közel 623 000 hektár erdőtelepítést vagy agrárerdészet-helyreállítást finanszíroz (a2023–27-es KAP – 28 KAP stratégiai terv áttekintése).

Emellett a földhasználatról, földhasználat-megváltoztatásról és erdőgazdálkodásról (LULUCF) szóló (EU) 2018/841 rendelet biztosítja a LULUCF-hoz kapcsolódó kibocsátásoknak és elnyeléseknek az éghajlat- és energiapolitikai keretbe való beépítését, és a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a földhasználatból, földhasználat-megváltoztatásból vagy erdőgazdálkodásból származó kibocsátásokat legalább egyenértékű szén-dioxid-eltávolítás ellensúlyozza_az ágazatban („nem adósságszabály”).

Ezen túlmenően a nemzeti politikák ösztönzőket nyújthatnak vagy szabályozásokat írhatnak elő az éghajlatváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás közötti szinergiákkal rendelkező gyakorlatok előmozdítása érdekében; az alkalmazkodásnak a mérséklési projektekre vonatkozó nemzeti iránymutatásokba és jóváhagyási eljárásokba való beépítése ösztönözheti az erdőtelepítési és újraerdősítési tevékenységek alkalmazkodását.

Az erdőtelepítés és az újraerdősítés hosszú végrehajtási időt igényel, mivel számos szereplőt érintenek, és mind nemzeti, mind nemzetközi szinten intézményi összetettséggel szembesülhetnek.

Az erdőtelepítés és az újraerdősítés mint alkalmazkodási gyakorlatok a fenntartható erdőgazdálkodás elveinek részét képezik. Emellett a helyi vagy nemzeti földhasználati tervek részévé kell válniuk, és ezért általában hosszú élettartammal (évtizedekkel) kell rendelkezniük. Ezenkívül a mezőgazdasági földterületeken történő erdősítésből eredő veszteségek fedezésére szolgáló támogatások és kompenzációk igénybevételéhez a tulajdonosoknak garantálniuk kell az erdősített földterület legalább 5 évig történő fenntartását.