Erdőtelepítés és újraerdősítés

Az éghajlatváltozás és az erdei ökoszisztémák szorosan kapcsolódnak egymáshoz, mivel az éghajlat főként a levegő hőmérsékletének, a napsugárzásnak és a csapadékmennyiségnek az ütemét, gyakoriságát, intenzitását és időzítését befolyásolja. Az éghajlatváltozás veszélyt jelenthet az erdei ökoszisztémákra és szolgáltatásokra nézve, különösen a földközi-tengeri régiókban, ahol a fokozott hőmérséklet és aszályok miatt várhatóan nőni fog a fapusztulás és az erdőtüzek aránya (EEA, 2016a; 2016b). A megváltozott éghajlati viszonyok már eddig is negatív hatásokhoz vezettek, például a következőkben: az erdei fajok összetétele és biológiai sokfélesége, növekvő arány, a kártevőkkel és betegségekkel szembeni ellenálló képesség, az invazív fajok terjedése, az erdőtüzek rendszere és az erdők tűzzel szembeni érzékenysége.

Az erdők szénelnyelőként működhetnek; szénként felhalmozódhatnak a légköri CO2-ben a növényzetben és a talajban. A földhasználatot és az erdőgazdálkodási jellemzőket érintő emberi tevékenységek azonban megváltoztathatják a légkör és a szárazföldi ökoszisztémák közötti szénkörforgást, ami több szén-dioxid-kibocsátáshoz vezethet. Mivel az erdők szénelnyelőként működhetnek, szerepelnek a nemzetközi szakpolitikákban (az (EU) 2018/841 LULUCF-rendeletben) az éghajlatváltozás mérséklési és alkalmazkodási folyamatok révén történő kezelése érdekében; előnyben kell részesíteni e két szempont összekapcsolását.

Az erdőtelepítési és újraerdősítési projektek kettős szerepet tölthetnek be az erdei ökoszisztémákban. Az erdőtelepítés (azaz a hosszú ideje nem erdős területek erdővé alakítása) olyan erdők létrehozását jelenti, ahol korábban nem volt erdő, vagy ahol az erdők már régóta hiányoznak (az UNFCCC szerint 50 éve). Az újraerdősítés fák újratelepítését jelenti a közelmúltban kiirtott erdőterületeken (azaz a közelmúltban nem erdősített területek erdővé alakítását). Ha ezt a két megközelítést egymást kiegészítőnek tekintjük, akkor azok „nyertes-nyertes” szakpolitikai lehetőségeket tehetnek lehetővé. Ha azonban nem fenntartható módon kezelik, mindkét gyakorlat ellentmondásos lehet, mivel az eredeti, nem erdei ökoszisztémák (pl. természetes gyepterületek) pusztulásához vezethetnek.

Nemzetközi szinten az erdőtelepítést és az újraerdősítést kezdetben mérséklési megközelítésként ismerték el, és előmozdították a szénmegkötési célokat. Ugyanakkor segíthetnek az erdőknek az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban is azáltal, hogy csökkentik az emberi terhelést (például az élőhelyek pusztulásának vagy pusztulásának csökkentésével), valamint javítják a tájösszeköttetést és csökkentik a széttagoltságot (így megkönnyítve a fajok vándorlását az éghajlatváltozás körülményei között). Az erdőtelepítés és az újraerdősítés hozzájárulhat a biológiai sokféleség szempontjából kritikus pontok megőrzéséhez, a talajromlás elkerüléséhez és más természeti erőforrások (pl. víz) védelméhez is.

Az erdősített vagy újraerdősített földterületekkel való fenntartható gazdálkodás hozzájárul az alkalmazkodási válaszlépések megvalósításához, mivel fenntartja az erdők állapotát és – különösen helyi szinten – garantálja az ökoszisztéma-szolgáltatásokat azáltal, hogy csökkenti az éghajlatváltozással és a biológiai sokféleség csökkenésével szembeni kiszolgáltatottságot. Az éghajlatváltozás miatti terméskiesés esetén az erdők biztonsági hálót biztosíthatnak a helyi közösségek számára termékeikkel (pl. fa- vagy nem fatermékekkel, például vadállatokkal, diófélékkel, magvakkal, bogyós gyümölcsökkel, gombákkal, gyógynövényekkel). Az erdők a vízáramlás és a vízkészletek szabályozásában is segítenek a hidrológiával kapcsolatos ökoszisztéma-szolgáltatásaik (pl. a bázisáramlás megőrzése, a viharáramlás szabályozása és az erózió ellenőrzése) révén. Emellett a fák ültetése új élőhelyeket hozhat létre a toleránsabb fajok számára, és fokozhatja a biológiai sokféleséget, különösen akkor, ha előnyben részesítik a több fajból álló ültetvényeket (őshonos fajok kiválasztása és az invazív fajok elkerülése, amelyek kevésbé alkalmazkodnak az élőhelyhez). Az erdőtelepítés és az újraerdősítés féken tarthatja a talajromlást, a hidraulikus és földcsuszamlási kockázatokat is, és ösztönözheti a helyi közösségeket az agrárerdészetre vagy az erdő-legeltetési rendszerekre, ezáltal új bevételi lehetőségeket teremtve. Végezetül az olyan erdőgazdálkodási gyakorlatok, mint a szennyvízelvezetési célú kitermelés, segíthetnek a kártevők és betegségek elleni támadások csökkentésében.

Az erdők nemcsak a biológiai sokféleség szempontjából fontosak, hanem az olyan gazdasági tevékenységek szempontjából is, mint a fa és a nem fatermékek kereskedelme, valamint az ökoturizmus. 2021-ben mintegy 473 100 embert foglalkoztattak az erdészetben és a fakitermelésben Európában. Az erdészeti és fakitermelési ágazat által az EU-ban előállított teljes bruttó hozzáadott érték (GVA) 2021-ben 25 milliárd EUR volt (Eurostat). Az erdőket gyakran esztétikailag kellemesnek tartják az idegenforgalmi ágazat számára: A szálláshelyen túrázásra és kerékpározásra is lehetőség nyílik. Az új vagy felújított erdők lenyűgöző tájakat hozhatnak létre, amelyek vonzzák a szabadtéri élményeket kereső turistákat. A turistákat különösen vonzzák a biológiai sokféleséggel kapcsolatos szempontok, például a madármegfigyelés lehetősége. Ezért az erdőtelepítés és az újraerdősítés az idegenforgalmi ágazat számára is alkalmazkodási lehetőségnek tekinthető. Ez azokra az esetekre vonatkozik, amikor regionális vagy nemzeti diverzifikációs stratégiák részét képezik, és olyan fenntartható turisztikai formákat mozdítanak elő, amelyek tiszteletben tartják az erdők megőrzését, sőt hozzájárulnak ahhoz. Az Agenda 2000 program keretében az erdőtelepítés az EU közös agrárpolitikájának (KAP) kísérő intézkedése volt. Az uniós erdőtelepítési politikák 1994 és 2015 között mintegy 2 millió hektárnyi fa mezőgazdasági földterületen történő telepítését támogatták. Bár az erdősítést jelenleg a szén-dioxid-megkötés mérséklési stratégiájának tekintik, az erdősítés szintje az elmúlt évtizedekben csökkent. Az uniós vidékfejlesztési programok (2014–2020) előirányzatai további 510 000 hektár telepítését irányozták elő.

Nem áll rendelkezésre elegendő információ a tűlevelű fajok és a lomblevelű fajok erdőtelepítési és újraerdősítési programokban való arányának becsléséhez. Mindazonáltal a lomblevelű és vegyes erdők aránya az elmúlt évtizedekben nőtt Európában, még akkor is, ha egyes országokban még mindig domináns a tűlevelűekkel történő erdősítés.

Az érintett földterület nagyságától és tulajdonjogától függően különböző érdekelt felek vehetnek részt az erdőtelepítési és újraerdősítési gyakorlatokban. A kormányokat, a nem kormányzati szervezeteket és a civil társadalmi szervezeteket, a magánszektort és a kutatóintézeteket célszerűbb bevonni a nagyobb térbeli és időbeli léptékű alkalmazkodás biztosításába. Az érdekelt feleket be kell vonni az erdőtelepítési és újraerdősítési gyakorlatok végrehajtási szakaszába (pl. az erdősített vagy újraerdősített terület kiválasztásába és a faültetvények jellemzőinek meghatározásába). Az érdekelt felek azonban döntő szerepet játszanak az erdősített és újraerdősített területek irányítási szakaszában, mivel hozzájárulhatnak a növekedésüket, fenntartásukat és védelmüket biztosító intézkedésekhez.

Az európai erdők többsége magántulajdonban van (az erdőterületek mintegy 60 %-a), nem pedig köztulajdonban (40%) (uniós tájékoztató). Ezért az erdőtelepítési és újraerdősítési gyakorlatokban gyakran magángazdálkodók is részt vesznek, és ahhoz, hogy sikeresek legyenek, ezeket az érdekelt feleknek el kell fogadniuk olyan intézményi tényezők leküzdése révén, mint a jogok és az erdőkhöz való hozzáférés. Különösen az erdőtelepítés elsősorban magánterületeken történő faültetéssel történik, mivel a földtulajdonosok jelentős jövedelemre számíthatnak, mint a mezőgazdasági gyakorlatokból. Emellett az erdősítés akkor lesz sikeres, ha a magángazdálkodók elfogadják, hogy hosszú ideig részt vesznek az erdősítési projektekben.

A nagyobb közös erdőterületek tulajdonjogának és a jobb szén-dioxid-tároláson alapuló kapcsolódó jövedelemnek a helyi közösségekre való átruházása nagyrészt sikeres tényező lehet az éghajlatváltozás mérsékléséhez való hozzájárulásban (elsődleges), de megkönnyítheti a helyi szintű alkalmazkodás szempontjából releváns ökoszisztéma-szolgáltatások (pl. vízszabályozási szolgáltatások, talajmegőrzés, erdészeti termékek stb.) fenntartását is.

A földtulajdonosok társadalmi-demográfiai jellemzői (azaz a gazdaságok mérete és birtoklása), az erdősítés közösség általi társadalmi elfogadottsága (pl. nem ellentétes a mezőgazdasági célokkal), valamint a földtulajdonosok erdősítéssel és újraerdősítéssel kapcsolatos készségei, ismeretei és tapasztalatai sikertényezők/korlátozó tényezők lehetnek az ilyen gyakorlatok elfogadásához.

Az alkalmazkodási és mérséklési megközelítések közötti szinergiákra vonatkozó információk megosztása az erdőtelepítési és újraerdősítési gyakorlatok sikerét is elősegítheti. A mezőgazdasági termelőknek ismerniük kell a földjeiken az erdőtelepítés és/vagy újraerdősítés lehetőségeit (beleértve a marketinglehetőségeket is), valamint az erdőtelepítés és/vagy újraerdősítés kockázatát, mind az éghajlatváltozás mérséklése, mind az ahhoz való alkalmazkodás céljából.

Az erdőtelepítés és az újraerdősítés megváltoztathatja a tájat és a kapcsolódó ökoszisztéma-szolgáltatásokat. A jól kezelt ökoszisztémák azonban számos társadalmi-ökológiai előnnyel és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás hosszú távú megközelítéseinek előmozdításával segíthetik a társadalmakat az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban.

Az erdőtelepítés és az újraerdősítés alkalmazkodási gyakorlatként való elfogadása – a mérséklési célkitűzések integrálása révén – segíthet az alkalmazkodás pénzügyi akadályainak leküzdésében, mivel részesülhet a szén-dioxid-finanszírozásból (CDM, REDD+, önkéntes szén-dioxid-piacok). Alkalmazkodási gyakorlatként segíthetnek az éghajlatváltozás mérséklésével kapcsolatos helyi járulékos előnyök és az éghajlatváltozással való megbirkózás helyi kapacitásának növelésében is.

Az erdőtelepítés és az újraerdősítés biztosíthatja a társadalmi, gazdasági és környezeti javulást, hozzájárulhat a fenntartható fejlődéshez (pl. növelheti a termőföld termelékenységét és ellenálló képességét), és további jövedelemtermelést biztosíthat. Ezek a gyakorlatok hozzájárulnak az ökoszisztéma-szolgáltatások biztosításához is azáltal, hogy csökkentik az éghajlatváltozással szembeni kiszolgáltatottságot (azaz az erdők segítenek a természeti erőforrások szabályozásában, a hidrológiai folyamatok és a talajromlás ellenőrzésében, a fajok biológiai sokféleségének fenntartásában, valamint a kártevők és betegségek támadásának csökkentésében).

Fenn kell tartani a talaj előkészítésével, a fafajok beszerzésével és ültetésével, a föld megtermékenyítésével és kerítésével, a növényzet ellenőrzésével, valamint az összes karbantartási és gazdálkodási gyakorlattal kapcsolatos költségeket, különösen az első három/öt évben. A fenntartási költségek az első évben hektáronként átlagosan 300 EUR-tól a harmadik évben hektáronként körülbelül 100 EUR-ig terjednek (Európai Erdészeti Intézet, 2000). Támogatási alapokat nyújtanak azonban a helyi földtulajdonosoknak az újraerdősítési és erdőtelepítési gyakorlatok kialakításához. Az erdőtelepítéshez nyújtott támogatás fafajoktól függ, az eukaliptusz ^{esetében legfeljebb mintegy 2400 EUR/ha,} a lomblevelű vegyes ültetvények ^esetében pedig legfeljebb 4800 EUR/ha. Emellett kompenzációt nyújtanak a földtulajdonosoknak a mezőgazdasági földterületek erdősítése miatti bevételkiesés fedezésére. A becslések szerint az elsősorban mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelemmel rendelkező mezőgazdasági termelők esetében a maximális összeg 725 EUR ha^{–1 év –1} év, míg más magánjogi személyek esetében 180 EUR ha^{–1 év –1} év. Ezeket a költségeket a pénzügyi program szabályozása érdekében az 1054/94/EK bizottsági rendelet állapította meg, amelyet 1994. május 5-én fogadtak el.

A közös agrárpolitika (KAP) az erdőkre szánt uniós források fő forrása.  Az erdőkre fordított uniós finanszírozás mintegy 90%-a az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) származik. Ez magában foglalja az erdőtelepítési és újraerdősítési gyakorlatokat is. A 2015–2020-as időszakra megállapított 8,2 milliárd EUR-nak összesen 27 %-át fordítják újraerdősítésre, 18 %-át az erdők ellenállóbbá tételére, 18 %-át pedig a kármegelőzésre. A KAP pénzügyi támogatást nyújt a vidéki térségeknek, de az uniós országok dönthetnek úgy, hogy nemzeti vidékfejlesztési programjaikon keresztül finanszírozzák az erdészeti intézkedéseket. A vidékfejlesztésről szóló 1257/1999/EK rendelet VIII. fejezetében foglaltak szerint ilyen pénzügyi támogatás csak a magántulajdonosok, azok társulásai, az önkormányzatok vagy azok társulásai tulajdonában lévő erdőkre és területekre nyújtható.

A kereskedelmi érdek (fakitermelés) vagy az idegenforgalmi bevételek szintén finanszírozási forrást jelenthetnek ehhez az alkalmazkodási lehetőséghez. Az újraerdősítés és az erdőtelepítés végre új ökoturisztikai lehetőségeket teremthet. Kompenzálhatják a téli turizmus negatív következményeit is, például a hegyvidéki táj megváltozását például a sípályák és a kapcsolódó infrastruktúra miatt.

Az erdőtelepítési és újraerdősítési tevékenységek a tiszta fejlesztési mechanizmus (CDM) keretében támogathatók, amely az UNFCCC keretében az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz való alkalmazkodást összekapcsoló fő nemzetközi szakpolitikai eszköz. A tiszta fejlesztési mechanizmus kibocsátáskompenzációjának 2%-át az Alkalmazkodási Alap finanszírozására írják elő (a Kiotói Jegyzőkönyv 12. cikkének (8) bekezdése), még akkor is, ha a tiszta fejlesztési mechanizmus projektjeinek hivatalosan nem kell alkalmazkodási tevékenységeket magukban foglalniuk.

A REDD (Reducing Emissions from Deforestation and Forest Degradation – Az erdőirtásból és az erdőpusztulásból származó kibocsátások csökkentése) kezdeményezés szintén hasznos az erdők megőrzésének finanszírozásához, az erdei ökoszisztémák szénkészleteinek növeléséhez, valamint a közelmúltban a fenntartható erdőgazdálkodás előmozdításához, az alkalmazkodási hatályhoz kapcsolódva.

Nemzetközi szinten a nemzetközi megállapodások, például a Kiotói Jegyzőkönyv és a Párizsi Megállapodás erőfeszítéseket tesznek az alkalmazkodás és az éghajlatváltozás mérséklése erdei ökoszisztémákba való integrálásának előmozdítására, de ez a potenciál még nem valósult meg teljes mértékben.

Európai szinten az európai zöld megállapodás részeként elfogadott, 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégia magában foglalja a leromlott ökoszisztémák helyreállítását Európa-szerte azáltal, hogy 2030-ig legalább 3 milliárd további fát ültetnek. Célja továbbá, hogy a természetközeli erdőgazdálkodási gyakorlatok alkalmazásával iránymutatásokat dolgozzon ki a biológiai sokféleséget elősegítő erdőtelepítésre és újraerdősítésre vonatkozóan.

A 2030-ig tartó időszakra szóló uniós erdőstratégia az európai zöld megállapodás egyik kiemelt kezdeményezése, és a 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégiára (.) épül. A stratégia különböző célkitűzések eléréséhez járul hozzá: a biológiai sokféleséggel kapcsolatos uniós célkitűzések, valamint az üvegházhatásúgáz-kibocsátás 2030-ig történő csökkentésére vonatkozó célok, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó célok és a 2050-ig megvalósítandó klímasemlegesség. A stratégia külön hangsúlyt fektet az idegenforgalomra is: kijelenti, hogy a Bizottság elő fogja mozdítani az idegenforgalmi ágazat, az erdőtulajdonosok és a természetvédelmi szolgálatok közötti együttműködést, valamint normákat és normákat fog meghatározni az ökoturisztikai tevékenységekre vonatkozóan. Az idegenforgalmi ágazatnak szorosan együtt kell működnie az erdőgazdálkodókkal olyan fenntartható turisztikai termékek kifejlesztése érdekében, amelyek pozitívan befolyásolják az emberi egészséget anélkül, hogy negatív hatást gyakorolnának a tervezett úti célok természeti értékeire, különösen a védett területeken.

A FOREST EUROPE (az európai erdők védelméről szóló miniszteri konferencia) egy páneurópai önkéntes, magas szintű erdészeti politikai folyamat. 1990 óta célja, hogy a 46 aláíró (45 európai ország és az EU) számára közös stratégiákat dolgozzon ki az erdők védelmére és a fenntartható erdőgazdálkodásra vonatkozóan.

Az erdősítés fő finanszírozási mechanizmusa a KAP. A stratégiai tervek támogatására vonatkozó szabályokat az uniós országok a közös agrárpolitika ((EU) 2021/2115 rendelet) ((EU) 2022/126 felhatalmazáson alapuló rendelet) keretében dolgozzák ki. A közös agrárpolitika finanszírozására, irányítására és nyomon követésére vonatkozó szabályokat az (EU) 2021/2116 rendelet ((EU) 2022/128 végrehajtási rendelet) állapítja meg. Közel 623 000 hektárt fog finanszírozni erdősítésre vagy agrárerdészet helyreállítására (a 2023–27-es KAP – 28 KAP stratégiai terv rövid áttekintése).

Emellett a földhasználatról, földhasználat-megváltoztatásról és erdőgazdálkodásról (LULUCF) szóló (EU) 2018/841 rendelet biztosítja a földhasználathoz, földhasználat-megváltoztatáshoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó kibocsátásoknak és elnyeléseknek az éghajlat- és energiapolitikai keretbe való belefoglalását, a tagállamoknak pedig biztosítaniuk kell, hogy a földhasználatból, földhasználat-megváltoztatásból vagy erdőgazdálkodásból származó kibocsátásokat legalább egyenértékű szén-dioxid-elnyelés ellensúlyozza _az ágazatban („nem adósságszabály”).

Emellett a nemzeti szakpolitikák ösztönzőket nyújthatnak vagy rendeleteket írhatnak elő az éghajlatváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás közötti szinergiákat biztosító gyakorlatok előmozdítása érdekében; a mérséklési projektekre vonatkozó nemzeti iránymutatások és jóváhagyási eljárások kiigazítása ösztönözheti az erdőtelepítési és újraerdősítési tevékenységek kiigazítását.

Az erdőtelepítés és az újraerdősítés hosszú végrehajtási időt igényel, mivel szereplők széles körét érinti, és mind nemzeti, mind nemzetközi szinten intézményi összetettséggel szembesülhet.

Az erdőtelepítés és az újraerdősítés mint alkalmazkodási gyakorlatok a fenntartható erdőgazdálkodás elveinek részét képezik. Emellett a helyi vagy nemzeti földhasználati tervek részévé kell válniuk, és ezért általában hosszú élettartamúak (évtizedek). Ezenkívül ahhoz, hogy a mezőgazdasági földterületek erdősítéséből eredő veszteségek fedezésére pénzügyi támogatásban és kompenzációban részesüljenek, a tulajdonosoknak garantálniuk kell az erdősített földterület legalább 5 évig történő fenntartását.