A szellemi kulturális örökség védelmének sokrétű megközelítései

A kulturális örökséget, amely a régészeti lelőhelyektől és a történelmi épületektől a hagyományos gyakorlatokig és nyelvekig mindent magában foglal, egyre nagyobb veszély fenyegeti az éghajlatváltozás miatt. A főbb éghajlati hatások a következőképpen foglalhatók össze:

• A tengerszint emelkedése: A tengerparti régészeti lelőhelyek, a történelmi épületek és a víz alatti kulturális örökség az áradás és az erózió veszélyének vannak kitéve. A tengerszint emelkedése a part menti talajok szikesedését is okozhatja, károsíthatja az alapokat és felgyorsíthatja az anyagromlást.

• Extrém időjárási események: A viharok, árvizek és aszályok gyakoribbá és intenzívebbé válása fizikai károkat okozhat a kulturális örökség helyszínein. A szélviharok struktúrákat dönthetnek meg, az árvizek vízkárosodást és penésznövekedést okozhatnak, az aszályok pedig repedéshez és instabilitáshoz vezethetnek a struktúrákban.
• Hőmérséklet- és csapadékváltozások: Az emelkedő hőmérséklet felgyorsíthatja az olyan anyagok romlását, mint a festék, a fa és a textíliák. A csapadékeloszlás változásai fokozott erózióhoz, földcsuszamlásokhoz és elsivatagosodáshoz vezethetnek, amelyek mindegyike károsíthatja a kulturális örökség helyszíneit. A magas páratartalom elősegíti a penész növekedését, ami elszínezheti és károsíthatja a műalkotást. Az alacsony páratartalom miatt a festék törékeny és hajlamos a repedésre. Az oldható só és a fagyasztásos kiolvasztás két jelentős időjárási tényező, amelyek hozzájárulnak a sziklahasadékok örökségének romlásához.
• Fokozott UV-sugárzás: A túlzott UV-expozíció elhalványulást és színvesztést okozhat a pigmentekben.  Az olyan szerves anyagok, mint a vászon és a fa, idővel törékennyé válhatnak és lebomolhatnak. Felgyorsíthatja az olyan anyagok romlását, mint a kő és a fém, ami elszíneződést, felületi eróziót és a szerkezet gyengülését okozza.
• Óceánsavasodás: Ez a folyamat gyengíti a tengeri élőlények kagylóit és csontvázait, és hatással van a víz alatti kulturális örökségre, például a hajóroncsokra és az elsüllyedt településekre.

Ezek a hatások pusztító következményekkel járhatnak, ami a következőkhöz vezethet:

• A pótolhatatlan kulturális örökség elvesztése: Régészeti lelőhelyek, történelmi épületek és szent helyek elpusztítása.
• A kulturális identitás elvesztése: A közösség kulturális örökségét meghatározó hagyományos gyakorlatok és tudásrendszerek megzavarása.
• Gazdasági veszteségek: A kulturális örökségi helyszínek károsodása negatív hatással lehet a turizmusra és a helyi gazdaságokra.

Az éghajlatváltozás azonban új lehetőségeket is kínál, mint például a korábban rejtett régészeti lelőhelyek felfedezése, amelyeket az olvadó gleccserek tártak fel. Az éghajlatváltozás azonban új lehetőségeket is kínál, mint például a korábban rejtett régészeti lelőhelyek felfedezése, amelyeket az olvadó gleccserek tártak fel. Emellett a kulturális örökség éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásának szükségessége lehetőséget kínálhat a kulturális örökség megőrzésének, helyreállításának és kiaknázásának új formáiba történő beruházások elfogadásának ösztönzésére annak érdekében, hogy a jövő generációi számára biztosított legyen a veszélyeztetett erőforrások megőrzése. 

A kézzelfogható kulturális örökség átalakítása még mindig a kezdeteknél tart. Csak néhány konkrét intézkedést határoztak meg a kulturális javaknak az éghajlatváltozással szembeni védelmére:

1. Továbbfejlesztett klímaszabályozó rendszerek:

• Beruházás a HVAC-rendszerekbe: Az energiahatékony fűtési, szellőztetési és légkondicionálási (HVAC) rendszerekre való áttérés állandó hőmérsékletet és páratartalmat képes fenntartani a műalkotásokra nehezedő stressz minimalizálása érdekében.
• Nyomon követés és adatgyűjtés: A hőmérséklet, a páratartalom és az UV-sugárzás szintjének nyomon követésére szolgáló valós idejű felügyeleti rendszerek lehetővé teszik a gyors beállításokat és a lehetséges problémák korai észlelését.
• Passzív klímaszabályozási technikák: Az olyan passzív stratégiák feltárása, mint a természetes szellőzés, árnyékolás és tereprendezés (olyan tevékenység, amely módosítja a földterület látható jellemzőit) kiegészítheti a mechanikai rendszereket és csökkentheti az energiafogyasztást.

2. Megelőző megőrzési technikák:

• UV-szűrő üveg- és ablakkezelések alkalmazása: Az UV-szűrő üveg beszerelése a kijelzőkbe és az UV-védő ablakkezelések használata jelentősen csökkentheti a műalkotások fénykárosodását.
• Továbbfejlesztett tárolóanyagok: A savmentes és a penész növekedésével szemben ellenálló, levéltári minőségű tárolóanyagok használata segíthet a műalkotások hosszabb ideig történő megőrzésében.
• Kártevők elleni védekezés: Integrált növényvédelmi (IPM) programok végrehajtása, amelyek minimalizálják a vegyi anyagok használatát, és előnyben részesítik a megelőző intézkedéseket, például a fertőtlenítési és kizárási technikákat.
• Rendszeres természetvédelmi értékelések: Szakképzett szakemberek által végzett rendszeres ellenőrzések és természetvédelmi értékelések ütemezése a lehetséges problémák korai azonosítása és a megelőző kezelések végrehajtása érdekében.

Emellett a kulturális örökség megőrizhető a katasztrófavédelmi felkészültségi tervek kiigazításával (lásd a Válságok és katasztrófavédelmi rendszerek és tervek alkalmazkodási opciót) és a veszélyeztetett műalkotások áthelyezésével (lásd a Retreat from high-risk areas alkalmazkodási opciót).

Az érdekelt felek, köztük a helyi közösségek, az őslakos népek, a kulturális örökséggel foglalkozó szakemberek és a politikai döntéshozók bevonása elengedhetetlen a sikeres alkalmazkodáshoz.

Egyrészt a kulturális örökség helyreállításának finanszírozása összetett feladat, és az érdekelt felek részvétele döntő szerepet játszik annak sikerében.  Az érdekelt felek, köztük a helyi közösségek, a kormányok, a magánadományozók és a kulturális szervezetek bevonása elősegíti az örökségi helyszín iránti közös felelősségvállalást és felelősséget. Ez a pénzügyi támogatás különböző forrásainak kiaknázásával bővítheti a finanszírozási alapot. Emellett az érdekelt felek támogathatják a projektet, növelve a nyilvánosság tudatosságát és lelkesedést keltve a helyreállítási erőfeszítések iránt. Ez a közös erőfeszítés felkeltheti a potenciális finanszírozók figyelmét, bemutatva a projekt értékét és a közösségre gyakorolt lehetséges pozitív hatását.

Másrészt a kulturális örökségi helyszínek restaurálás céljából történő bezárása társadalmi elfogadottságának eléréséhez sokrétű megközelítésre van szükség, és az érdekelt felek részvétele központi szerepet játszik ebben a folyamatban. A helyi közösségekkel, örökségi csoportokkal és érdeklődő egyénekkel való együttműködés révén a projektvezetők elősegíthetik a megértést és a közös cél érzését. A bezárás szükségességéről, a konkrét helyreállítási célokról és a várható ütemtervről szóló nyílt kommunikáció enyhítheti az aggályokat és kényszerbeszerzést eredményezhet. Az érdekelt felek részvétele azt is lehetővé teszi, hogy a helyreállítási tervbe különböző perspektívákat építsenek be, ami potenciálisan olyan megoldásokhoz vezethet, amelyek minimalizálják a zavarokat, vagy alternatív hozzáférést kínálnak a helyszínhez a bezárás során. Ez az együttműködésen alapuló megközelítés erősíti a bizalmat és az átláthatóságot, ami támogatóbb és elfogadóbb környezetet eredményez a szükséges tilalmi időszakban.

Az alkalmazkodási stratégiák sikerét számos tényező befolyásolhatja:

• Pénzügyi források: Alapvető fontosságú az alkalmazkodási intézkedések megfelelő finanszírozásának biztosítása.
• Műszaki szakértelem: Szakértelemre van szükség a megőrzési technikák, az éghajlattudomány és a kockázatkezelés terén.
• Közösségi kényszerbeszerzés: Az alkalmazkodási tervek állami és közösségi támogatása kulcsfontosságú a hosszú távú sikerhez.

Emellett alapvető fontosságú az új megőrzési módszerekkel kapcsolatos ismeretek fejlesztése és megosztása. A legfontosabb tényezők a következők:

• Kutatás és fejlesztés: Az éghajlattal kapcsolatos veszélyek kezelésére szabott új természetvédelmi módszerek és anyagok kutatásának és fejlesztésének támogatása.
• A bevált gyakorlatok megosztása: A természetvédelmi szakemberek közötti tudáscsere és együttműködés előmozdítása a bevált gyakorlatok megosztása és innovatív megoldások kidolgozása érdekében.
• Beruházás a digitális megőrzésbe: Beruházás a digitális megőrzési technológiákba a műalkotások nagy felbontású digitális másolatainak biztonsági másolatként és oktatási célokra történő létrehozása érdekében.

A kulturális örökségre vonatkozó alkalmazkodási intézkedések végrehajtása többletköltségekkel jár, többek között a következőkkel:

• Kockázatértékelések: értékelések végzése a kulturális örökséget a különböző éghajlati forgatókönyvekben fenyegető konkrét veszélyek megértése érdekében.
• Természetvédelmi/helyreállítási tevékenységek: Az éghajlatváltozás által okozott károknak a történelmi körülményekhez képest megnövekedett gyakoriságának és súlyosságának kezelése.
• Új megőrzési technikák: Az infrastruktúrák korszerűsítése, új anyagok felhasználása és megelőző intézkedések végrehajtása az éghajlati hatások enyhítése érdekében.
• Kapacitásépítés: Képzési programok és workshopok szervezése, amelyek felkészítik a közösségeket és a szakembereket a hatékony alkalmazkodáshoz szükséges készségekre.
• Figyelemfelkeltő kampányok: A nyilvánosság tájékoztatása az éghajlatváltozás kulturális örökséget érintő kockázatairól és az alkalmazkodási stratégiák fontosságáról.
• Nyomonkövetési programok: Rendszerek létrehozása az alkalmazkodási megoldások hatékonyságának időbeli nyomon követésére és értékelésére.

A kulturális örökség átalakításának előnyei messze meghaladják a kapcsolódó költségeket. A kulturális örökség jelentős kulturális, történelmi és gazdasági értéket testesít meg, ezért megőrzése elengedhetetlen. A kulturális örökség védelme nemcsak a közösségi identitást erősíti, hanem az idegenforgalmat és a helyi gazdaságokat is fellendíti. Ezenkívül a hagyományos ismeretek – például az erőforrás-gazdálkodással és a katasztrófavédelmi felkészültséggel kapcsolatos gyakorlatok – megőrzése létfontosságú szerepet játszhat az alkalmazkodási erőfeszítések támogatásában más ágazatokban, gyakorlati megoldásokat kínálva és előmozdítva a rezilienciát.

Számos szerződés, irányelv és stratégia létezik mind európai, mind globális szinten, amelyek célja a kulturális örökség védelme.

Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 3. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy az Unió biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és gyarapítását. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 167. cikke úgy határozza meg az EU szerepét, mint a tagállamok közötti együttműködés ösztönzését az európai jelentőségű kulturális örökség védelmének támogatása érdekében.

Az uniós árvízvédelmi irányelv elismeri a kulturális örökség fontosságát az árvízkockázat-kezelésben. Ez túlmutat azon, hogy megvédje az embereket és a tulajdont az áradásoktól. Azáltal, hogy előírja a tagállamok számára az árvízkockázatok értékelését, az irányelv biztosítja, hogy az értékelés kiterjedjen a kulturális örökség helyszíneire is. Ez lehetővé teszi olyan árvízkockázat-kezelési tervek kidolgozását, amelyek kifejezetten ezekre az értékes történelmi és kulturális tereptárgyakra vonatkozó megelőző intézkedéseket és veszélyhelyzet-reagálási protokollokat vesznek figyelembe.

Az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó uniós stratégia elismeri a kulturális örökség védelmének és megőrzésének szükségességét az éghajlatváltozás hatásaival, például az árvizekkel, a viharokkal és a tengerszint emelkedésével szemben. Ezt bevált gyakorlatnak tekintve a kulturális örökséget be kell építeni a nemzeti és regionális alkalmazkodási stratégiákba és tervekbe, amint azt Cipruson és Szlovákiában jelenleg előirányozzák.

A kulturális örökségre vonatkozó uniós stratégiai keret a következőket is magában foglalja: 

•  Az új európai kulturális menetrend (2018): Európa kulturális örökségének mint közös erőforrásnak a védelme és népszerűsítése az egyik stratégiai célkitűzés. 

• Az Európai Tanács 2023–26-os időszakra szóló kulturális munkaterve, amely konkrét intézkedéseket tartalmaz, többek között a kulturális örökség természeti és ember okozta katasztrófákkal szembeni védelmét.

Globális szinten a Világörökségi Egyezmény részes államainak követniük kell a Világörökségi Bizottság által az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és a hatások enyhítése érdekében meghatározott intézkedéseket. A részes államok például kihasználhatják az UNFCCC keretében a hatásokról, a sebezhetőségről és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról szóló nairobi munkaprogramban és más folyamatban lévő folyamatokban rejlő lehetőségeket a világörökségi helyszíneken az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás kezelésére.

Az alkalmazkodási stratégiák végrehajtásának időkerete a projekt összetettségétől, az erőforrások rendelkezésre állásától és az érdekelt felek bevonásának szintjétől függően változik. Alapvető fontosságú azonban, hogy a lehető leghamarabb megkezdjük az alkalmazkodási erőfeszítéseket.

A hatékony alkalmazkodás folyamatos folyamat. Az éghajlatváltozás dinamikus jelenség, ezért az alkalmazkodási stratégiákat rendszeresen felül kell vizsgálni és aktualizálni kell. Alapvető fontosságú az éghajlati hatások és a kulturális örökség helyszíneinek hosszú távú nyomon követése.