Megőrző mezőgazdaság

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) meghatározása szerint a természetvédő mezőgazdaság „olyan gazdálkodási rendszer, amely előmozdítja az állandó talajborítás fenntartását, a talaj minimális megzavarását és a növényfajok diverzifikációját. Javítja a biológiai sokféleséget és a talajfelszín feletti és alatti természetes biológiai folyamatokat, amelyek hozzájárulnak a víz- és tápanyag-felhasználás hatékonyságának növeléséhez, valamint a jobb és tartós növénytermesztéshez.” Az IPCC „Éghajlatváltozás és föld” című különjelentése (2019) az éghajlati kockázatok kezelésére szolgáló növekményes alkalmazkodási lehetőségek közé sorolja a természetmegőrzési célú mezőgazdaságot. A mezőgazdaság megőrzésének három fő elve (a talaj minimális zavarása, a növénytermesztés diverzifikálása és az állandó talajborítás) a fenntartható földgazdálkodás révén hozzájárul a környezet védelméhez és az éghajlatváltozás mezőgazdasági rendszerekre gyakorolt hatásainak csökkentéséhez (alkalmazkodás), valamint a mezőgazdasági gyakorlatoknak az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásához (mérséklés) való hozzájárulásához. Ezek az elvek, amelyeket az alábbiakban részletesebben ismertetünk, hozzájárulnak a talaj eróziótól és lebomlástól való védelméhez, a talajminőség és a biológiai sokféleség javításához, a természeti erőforrások megőrzéséhez és felhasználásuk hatékonyságának növeléséhez, miközben optimalizálják a terméshozamot.

Részletesebben, a „minimális talajbolygatást” csökkentett talajművelési gyakorlatok jellemzik (például szántás, boronaművelés, valamint a talaj magcsírázásra, palántázásra, növénytermesztésre és -termesztésre való előkészítéséhez szokásosan alkalmazott valamennyi talajművelési művelet) közvetlen vetéssel és/vagy közvetlen műtrágya-elhelyezéssel. Segít a talaj tulajdonságainak javításában, a talaj szervesanyag-tartalmának megőrzésében és növelésében, és ezáltal csökkenti a talajeróziót. Ezenkívül a talajművelés hiánya és a minimális talajművelés csökkenti a mezőgazdasági gépek energiafogyasztását, fokozza a talaj vízelvezetését, javítja a rovarok, madarak és kisemlősök élelmiszer-ellátását a növényi maradványok és gyommagok talajban való nagyobb elérhetősége miatt. A talaj minimális bolygatása számos ökoszisztéma-szolgáltatást nyújt, többek között a következőket: vízszabályozás, szén-dioxid-tárolás, talajstabilitás, a felszíni talajok erózióval szembeni védelme, fokozott vízbeszivárgás, a talaj termékenységének növelése a megnövekedett nitrogénkészletek révén (hosszú távon), jobb talaj-, víz- és levegőminőség, a talajerózió csökkentése és üzemanyag-felhasználás. Mindezek az elemek rendkívül fontosak a mezőgazdasági rendszerek sebezhetőségének csökkentése és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási képességük növelése érdekében, hozzájárulva a mérséklési célkitűzésekhez is.

„A növénytermesztés diverzifikálása”: az a gyakorlat, hogy egy adott mezőgazdasági területen vetésforgó és/vagy társulás formájában egynél több fajt termesztenek. A termesztett fajok diverzifikációja növeli a mezőgazdasági rendszerek éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási képességét azáltal, hogy javítja a talaj termékenységét és szerkezetét, a talaj víztartó képességét, valamint a víz és a tápanyagok talajprofilon keresztüli eloszlását, segít megelőzni a kártevőket és betegségeket, és növeli a hozamstabilitást. A diverzifikált növénytermesztési rendszerek valóban stabilabbak és ellenállóbbak, mint a monokultúrás rendszerek. A növénytermesztés diverzifikálása számos ökoszisztéma-szolgáltatást nyújt, hozzájárul a növénytermesztés termelékenységének és a gazdálkodási rendszerek rezilienciájának javításához, valamint csökkenti a mezőgazdasági tevékenységekből származó ÜHG-kibocsátást.

A növényi maradványokkal és/vagy takarónövényekkel (pl. hüvelyesekkel, gabonafélékkel vagy a fő kultúrák között ültetett egyéb növényekkel, elsősorban a talaj javára, nem pedig a terméshozam érdekében) rendelkező „állandó talaj szerves borítás” lehetővé teszi az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást azáltal, hogy csökkenti a talajeróziót és a talajromlást, amelyet súlyosbíthatnak a szélsőséges időjárási események (pl. szélsőséges csapadékok, aszályok és talajtelítettségi időszakok, szélsőséges hőség, erős szélesemények) hatásai, és javítja a talajvédő mezőgazdasági rendszer stabilitását. A takarónövények valóban javítják a talaj tulajdonságait (termékenységet és minőséget), segítenek a talajerózió kezelésében, megőrzik a talaj nedvességtartalmát, elkerülik a talaj tömörödését, visszaszorítják a kártevőket és a betegségeket, és növelik a biológiai sokféleséget az agrár-ökoszisztémában.

A mezőgazdaság megőrzésének három elve és a kapcsolódó intézkedések valamennyi mezőgazdasági növénytermesztési rendszerben alkalmazandók, de azokat hozzá kell igazítani az egyes mezőgazdasági régiók sajátos növénytermesztési követelményeihez és helyi körülményeihez. Számos európai projekt (pl. a SOLMACC, az AgriAdapt és a HelpSoil) tesztelte ezeknek az intézkedéseknek a gazdaságokra gyakorolt hatását, előmozdítva az alkalmazkodási és mérséklési célkitűzések elérését elősegítő technikák alkalmazását.

A természetmegőrzési célú mezőgazdaság sikeres megvalósításához mind a köz-, mind a magánszektor érdekelt feleinek részvételére, valamint a különböző szereplők közötti szoros együttműködésre van szükség: mezőgazdasági termelők, mezőgazdasági tanácsadási szolgáltatások (amelyek ismereteket és készségeket biztosítanak a mezőgazdasági termelők számára az alkalmazott agronómiai technikák, a terméstermelékenység és a mezőgazdasági jövedelem javításához), kutatók, politikai döntéshozók stb. Hatékony, érdekelt feleken alapuló részvételi megközelítésekre van szükség a megőrzésre irányuló mezőgazdasági gyakorlatok terjesztésének és alkalmazásának biztosításához, valamint az intézkedéseknek a figyelembe vett mezőgazdasági rendszerek sajátosságainak megfelelő finomításához a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. A mezőgazdasági termelőket és más érdekelt feleket be kell vonni a természetvédelmi mezőgazdasági gyakorlatokkal foglalkozó projektekbe annak érdekében, hogy jobban megismerjék a mezőgazdasági gyakorlatok, a környezeti hatások és a társadalmi-gazdasági hatások közötti szoros kapcsolatot, beleértve az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és az éghajlatváltozás mérséklésének lehetőségét is.

Ezenkívül a mezőgazdasági termelőket a hagyományos mezőgazdaságról a természetmegőrzésre való átállás kezdeti időszakában iránymutatással kell ellátni annak érdekében, hogy megszerezzék az összes szükséges információt és tapasztalatot szerezzenek az új gyakorlatokkal kapcsolatban, valamint tudatában legyenek az új művelési rendszerre való átálláshoz szükséges munkának és időnek. Ebben a versenyben alapvető fontosságú a mezőgazdasági tanácsadási szolgáltatások szerepe, valamint a kapacitásépítés és az oktatás javítása. Az alkalmazott megőrzési mezőgazdasági technikák valós esettanulmányokra gyakorolt hatásainak bemutatása elősegítheti az intézkedések végrehajtását, és jelezheti az új mezőgazdasági termelők számára, hogy mely kulcsfontosságú gyakorlatok eredményeznek sikert, és milyen hibákat kell elkerülni.

A mezőgazdasági védelmi intézkedések végrehajtásának sikertényezői közé tartoznak a következők: az érdekelt felek megfelelő bevonása, szakpolitikák és kormányzati intézkedések annak érdekében, hogy előmozdítsák és megteremtsék a természetvédelmi mezőgazdaság alkalmazásának kedvező feltételeit (például az információkhoz való szabad hozzáférést), a megfelelő mezőgazdasági tanácsadási szolgáltatásokat, a köz- és magánszféra közötti partnerségeket, valamint a környezetvédelmi szolgáltatások jutalmazását.

Egyes szempontok korlátozó tényezőként szolgálhatnak a mezőgazdasági kisüzemek méretei tekintetében, például a gépekbe történő beruházást igénylő gyakorlatok végrehajtása tekintetében (mint például a nem szántóföldi gazdálkodási rendszerekben történő magvetés esetében). Ezekben az esetekben a mezőgazdasági termelők társulásait vagy a harmadik felekkel való együttműködést használják fel e szempont leküzdésére. Az egyéb korlátozó tényezők közé tartozik az ismeretek és a bevált gyakorlatok nem megfelelő terjesztése, a kutatók és a mezőgazdasági tanácsadó szolgálatok közötti elégtelen együttműködés, valamint a mezőgazdasági termelőknek nyújtott támogatások hiánya.

Egyes esetekben a mezőgazdasági termelők még mindig úgy vélik, hogy a talajjavításhoz, a növénytermesztés megkönnyítéséhez és a magasabb terméshozam biztosításához talajművelésre van szükség. Ezenkívül a mezőgazdasági termelők általában elégedettek a tényleges gyakorlatokkal, és nem éreznek gazdasági nyomást a változásra, mivel a tiszta és jól művelt földeket gyakran a helyes gazdálkodási gyakorlattal hozzák összefüggésbe. E tekintetben a mezőgazdasági tanácsadási szolgáltatások kulcsszerepet játszanak abban, hogy a mezőgazdaság megőrzésével foglalkozó új mezőgazdasági termelők bízzanak abban, hogy a technológia működik. Ez magában foglalja a technológia bemutatását más mezőgazdasági termelők területein, a gazdasági előnyök bemutatását tényekkel és számokkal, valamint a régióban élő emberek képzését mások segítésére.

A mezőgazdasági természetvédelmi intézkedések végrehajtásának költségei valószínűleg a gazdaságok (mérettől és termelési rendszertől függően), a földrajzi régiók és az országok között változnak. A FAO azonban arról számolt be, hogy ha nem művelik meg a talajt, a gazdálkodók a hagyományos mezőgazdasághoz képest az idő, a munkaerő és a gépesített mezőgazdaságban a fosszilis tüzelőanyagok 30-40% -át takaríthatják meg, csökkentve a kapcsolódó költségeket. Általánosságban elmondható, hogy a talajvédő mezőgazdaság lehetővé teszi a termelési költségek csökkentését, valamint az idő és a munkaerő csökkentését (pl. a földterület előkészítéséhez és telepítéséhez), és a gépesített rendszerekben hosszú távon csökkenti a gépek beruházási és karbantartási költségeit. Ezenkívül lehetővé teszi a modern intenzív mezőgazdasághoz hasonló, de fenntartható hozamokat, lehetővé téve a növények számára, hogy jobban alkalmazkodjanak a megváltozott éghajlati viszonyokhoz a rendes gazdálkodási gazdálkodáshoz képest, különösen a hozamok évenkénti változékonyságának csökkentése révén. A terméshozamokra gyakorolt pozitív hatások azonban az éghajlatváltozás hatásainak intenzitásától és súlyosságától függenek.

A természetvédelmi célú mezőgazdaság gazdasági, agronómiai és környezeti előnyei globális, regionális, helyi és mezőgazdasági szinten egyaránt kimutathatók. Ezek az előnyök az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás szempontjából is relevánsak, mivel a megőrzés révén a mezőgazdasági terméshozamok fennmaradnak vagy akár javulnak, valamint az éghajlatváltozás mérséklése szempontjából is, a szénmegkötés növelése és az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése révén.

A természetvédelmi mezőgazdasági gyakorlatokat egyértelmű politikákkal és eljárásokkal kell támogatni. Az Európai Unió közös agrárpolitikája (KAP), valamint a nemzeti és regionális vidékfejlesztési programok az uniós tagállamokban a talajvédő mezőgazdaság megvalósításának fő politikai mozgatórugói közé tartoznak.

A közös agrárpolitika a „zöld közvetlen kifizetés” (vagy „zöldítés”) (a KAP első pillére) révén előmozdítja e gyakorlatok alkalmazását azon mezőgazdasági termelők támogatása érdekében, akik olyan gazdálkodási gyakorlatokat alkalmaznak vagy tartanak fenn (pl. a növénytermesztés diverzifikálása), amelyek hozzájárulnak a környezetvédelmi és éghajlat-politikai célok eléréséhez. Ezenkívül a KAP második pillére, az EU vidékfejlesztési politikája, amelynek célja a vidéki térségek támogatása, lehetővé teszi a regionális, nemzeti és helyi hatóságok számára, hogy kidolgozzák egyedi vidékfejlesztési programjaikat, és támogatja többek között a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodásra és az éghajlat-politikára irányuló intézkedéseket, beleértve a mezőgazdasági gyakorlatok megőrzését is. A második pillér programjait uniós alapokból és regionális vagy nemzeti alapokból társfinanszírozzák.

Egy év elegendő lehet a mezőgazdaság megőrzésére irányuló intézkedések végrehajtásához. A szükséges idő nagymértékben függ az ismeretek terjesztésétől, a szakpolitikáktól és a kormányzati beavatkozásoktól, a készségektől és a források rendelkezésre állásától, valamint az érdekelt felek részvételétől.

A természetvédelmi célú mezőgazdaság hosszú távú alkalmazkodási intézkedés, és általában hosszú élettartammal (évtizedekkel) rendelkezik.