A mezőgazdasági táj vízmegtartó képességének javítása

A táj jellegzetességei és a terület földhasználatának strukturális változásaiegyüttműködést és bizalmat igényelnek amezőgazdasági termelők és a terület más érdekelt felei, például a környező lakosok, a helyi iparágak vagy a földtulajdonosok között. Ha nagyobb strukturális projektek, például tározók vagy lood utak létrehozására van szükség, ehhez kormányzati vagy földtulajdonosi engedélyekre lesz szükség. A víztárolási lehetőségeka helyi vállalkozások vagy lakosokszámára is előnyösek lehetnek, ésregionális vagy önkormányzati beruházást/együttműködéstis magukban foglalhatnak.  

A legtöbb esetben ez az intézkedéstípus ígéretesnek tekinthető, mivel a kialakítás gyakran többfunkciós, és így különböző érdekeket ötvöz (lásd a költségekről és előnyökről szóló szakaszt). A tájképi elemek megvalósítását gyakran ütközőzónákkal vagy élőhelyfolyosókkal kombinálva hajtják végre, amelyek hozzájárulnak a helyi biológiai sokféleséghez, a táji összeköttetéshez és a talaj nedvességmegtartó képességéhez. A kezdeményezés sikerét elősegítheti az egész terület integrált területrendezése, amely a mezőgazdasági földterületek víztároló struktúráit beépíti a tájba. 

Ennek a lehetőségnek a megvalósításához a várt előnyök elérése érdekében körültekintő területspecifikus értékelésekre van szükség. A talaj és a lejtő jellemzőit, a növénytípusokat és a helyi időjárási viszonyokat figyelembe kell venni a vízlefolyási tervek és a víztárolásra vagy a tavakra vonatkozó helymeghatározási döntések végrehajtása előtt.  Az intézkedések mikrotervezése, amely figyelembe veszi a helyi körülményeket, például azt, hogy hol kell új tájképi elemeket létrehozni, azért szükséges, mert a káros hatások kockázata fennáll, ha nem pontosan tervezik meg. A kockázatok közé tartoznak az árvizek vagy a nem szándékos vízáramlások, amelyek végül mezőgazdasági területekre vagy lakott területekre kerülnek. A tájképi elemek kialakításakor ügyelni kell arra, hogy a felszín alatti vizek tárolásának helye túlfolyás, szivárgás vagy fagyás esetén is biztonságos legyen ezekkel a hatásokkal szemben. Ezen túlmenően, ha a lehetőséget nem megfelelően hajtják végre (megfelelő tervezés és az összes ökoszisztéma-összetevő figyelembevétele nélkül), a magasabb talajvíztáblák létrehozása miatt fennáll a mezőgazdasági növények károsodásának kockázata, különösen a sík vagy árvízveszélyes területeken. Bizonyos körülmények között (pl. a tengerhez vagy az óceánhoz közel) a javasolt vízmegtartó lehetőségek némelyike befolyásolhatja a sótartalmat, nagyon drasztikusan megváltoztatva a talaj minőségét, vagy egyes növények számára alkalmatlanná téve a földet, kivéve, ha az öntözési terveket megfelelően hozzáigazítják az új hidrogeológiai formákhoz. A tereprendezés csökkenti a lefolyást és növeli a víz beszivárgását, de a hidrológiai rendszer változásai jelentős vizuális hatással járhatnak, szemben a környező természetes növényzettel és a hagyományos ültetvényekkel. 

Tágabb szinten a földtulajdonosok megfelelő kompenzációjára van szükség, és a projekteknek nemcsak a tervezéssel és a végrehajtással kell foglalkozniuk, hanem a földhasználók magatartásának megváltoztatásával is. Ez a lehetőség az alkalmazott vízmegtartási lehetőségtől függően jelentős beruházásokat tehet szükségessé. A tervezés és a végrehajtás egyik kérdése az irányítás és a koordináció összetettsége, mivel általában magán- és állami felek is részt vehetnek benne. Korlátozó tényező lehet a számos érintett fél támogatásának összegyűjtése és a beruházás tervezése. 

Az éghajlatváltozáshoz való, árvizek és aszályok elleni alkalmazkodáson túl más előnyök is társulnak ennek végrehajtásához. 

Ennek az alkalmazkodásnak az előnyei közé tartozik a víz jobb visszatartása vagy tárolása aszály idején; valamint az árvízkockázatok mérséklése, kék-zöld ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtása, az öntözés iránti igény csökkentése és a talajminőség javítása. Ez utóbbi viszont támogatja a talaj biológiai sokféleségét, növeli a természetes ellenségek jelenlétét, segíti a tápanyagok tárolását, és általában támogatja a növények növekedését. 

Ez az intézkedés több uniós szakpolitikához is hozzájárul (Natura 2000, Közös Agrárpolitika, lásd alább a jogi szempontokról szóló szakaszt). Ezek a lehetőségek csökkenthetik a mezőgazdasági termelés ingadozásait is, biztonságot teremtve a mezőgazdasági termelők számára, és megbízhatóbbá téve az élelmiszer-termelést. A mezőgazdasági termelés növekedhet, gyakran a szomszédos régiókban. 

Ez a lehetőség általában nagyon hatékonynak tekinthető, még akkor is, ha egyes intézkedések magas belépési költségekkel járnak. A költségek valójában igen változóak, a beavatkozás mértékétől és a kiválasztott intézkedésektől függően. Az intézkedések hosszú távú hatékony tervezése során figyelembe kell venni a karbantartással kapcsolatos erőfeszítéseket és költségeket is. 

A tájba integrált vízmegtartás javításának költség-haszon értékelésére példa aTamera vízmegtartó tájról szóló esettanulmány, amelynekcélja a vízkörforgás helyreállítása és az aszályokkal szembeni sebezhetőség csökkentése.  

Az EU közös agrárpolitikája előmozdíthatja ezt a lehetőséget, amely támogatja az éghajlatváltozás kezelésére és a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodásra, valamint a vidéki területek és tájak Unió-szerte történő fenntartására irányuló kezdeményezéseket.

A zöld infrastruktúrára vonatkozó uniós stratégia keretében nagyobb figyelmet kapnak azok az intézkedések, amelyek célja a természetes folyamatok és ökoszisztémák működésének javítása annak érdekében, hogy a víz jobban beszivároghasson és tárolható legyen. A természetes vízmegtartási intézkedések felhasználhatók az uniós víz-keretirányelv és/vagy az uniós árvízvédelmi irányelv célkitűzéseihez való hozzájárulásra. Finanszírozás az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból is kérhető.

A gazdálkodási intézkedéseknek illeszkedniük kell az adott helyi környezethez, és meg kell felelniük a nemzeti és szubnacionális szabályozásoknak és terveknek (pl. területrendezés, Natura 2000 területek, vízgyűjtő-gazdálkodási tervek, árvízkockázat-kezelési tervek).

A víz újrafelhasználását uniós szinten ösztönzik. A víz újrafelhasználásáról szóló (EU)2020/741rendelet vízminőségi követelményeket állapít meg a kezelt települési szennyvíz mezőgazdasági öntözésben való biztonságos újrafelhasználására vonatkozóan.

A megvalósítandó tájképi elemek típusától függően az időkeret rövid lehet (kontúrozási gyakorlatok esetében, esetleg egy szezonban); azonban a víztárolást, a vízelvezető rendszereket, az áramlási rendszereket vagy a tározókat magukban foglaló nagyobb projektek esetében több érdekelt fél vesz részt, és a tervezési szakaszban több évig is eltarthat a végrehajtás, a költségektől és az érintett érdekelt felek számától függően. 

Az élettartam a menedzsment összetettségétől,a kapacitástól és a karbantartástól függően 20 év vagy annál több lehet.