Alkalmazott növénykultúrák és fajták

Az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a kockázatcsökkentésre, a talaj- és vízvédelemre, valamint a hatékony vízgazdálkodásra irányuló éghajlattudatos gyakorlatok között javasolja az adaptált növények és fajták (beleértve mind a lágyszárú, mind a fanövényeket) használatát. Az adaptált (éves vagy évelő) növények és fajták használata segít csökkenteni az éghajlatváltozás mezőgazdasági rendszerekre gyakorolt negatív hatásait, ugyanakkor biztosítja a stabil mezőgazdasági termelést. Az új növénykultúrák vagy fajták bevezetése, illetve a kulturális örökség részét képező növények visszahozása a mezőgazdasági termelés diverzifikálásához vezet, ami pozitív hatással van a biológiai sokféleségre és az ökoszisztéma-szolgáltatásokra, különösen akkor, ha azokat a megőrzésre irányuló mezőgazdasági gyakorlatokkal együtt termesztik (beleértve a következőket: a talaj minimális bolygatása, az állandó talaj szerves borítása és a növényfajok diverzifikálása). Megerősíti továbbá az agrár-ökoszisztéma azon képességét, hogy reagáljon a biotikus és abiotikus stresszekre, és csökkenti a teljes terméskiesés kockázatát. Emellett az adaptált növények és fajták termesztésének bevezetése javíthatja a talaj szén-dioxid-tárolását azáltal, hogy felgyorsítja a légköri szénmegkötést. Például az éves energianövényekről az évelő növényekre való átállás változásokat eredményezhet a mezőgazdasági termelők jövedelmében, és különböző ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújthat, például energiaellátást, a vízminőség szabályozását, a szénmegkötés biztosítását és a beporzók jelenlétének növelését.

A már meglévő genotípusok használata mellett a növénynemesítés a növények széles skálájának fajtaportfólióját biztosíthatja a termelési rendszereknek az éghajlatváltozáshoz való hozzáigazítása érdekében. A kereskedelmi szempontból fenntartható és a különböző kockázatokkal szemben ellenálló új növényfajok és fajták kifejlesztése magában foglalja a háziasított fajok több fajtájának, honos fajának, ritka fajtájának és közeli rokonságban álló vadon élő rokonainak megőrzését annak érdekében, hogy genetikai bankot tartsanak fenn a különböző stresszhatásokkal szemben ellenálló új tulajdonságok kiválasztásához.

Amint arról a FAO beszámolt, a növénynemesítési erőfeszítések általában több helyszínen végzett kísérleteket foglalnak magukban, és olyan növényfajták kifejlesztésére irányulnak, amelyek ellenállnak az éghajlati stresszhatásoknak (alkalmazkodás), és hatékonyabban használják fel az erőforrásokat környezeti hatásuk csökkentése érdekében (mérséklés). A leggyakrabban kutatott éghajlati jellemzők az aszály, a sótartalom és az áradásokkal szembeni ellenállás. Európa különböző régióiban a különböző stressztényezőkhöz igazított növényekre van szükség: egyes régiókban az aszályokkal és/vagy szélsőséges hőmérsékletekkel szemben ellenálló növényekre van szükség, míg más régiókban a fő stressztényezők kártevők és betegségek lehetnek. Az e körülményeknek való ellenállás céljából tenyésztett fajok és fajták jelenthetik az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás leghatékonyabb stratégiáját. A nagy áteresztőképességű genotipizálási és fenotipizálási platformokat arra használják, hogy hatékonyabbá tegyék a növényfajták kifejlesztésének folyamatait, beleértve az előnemesítést is.

Ezen alkalmazkodási intézkedés végrehajtásához szoros együttműködésre van szükség a kulcsfontosságú érdekelt felek multidiszciplináris csoportjai között, amelyek magukban foglalják a mezőgazdasági termelőket, a kis- és középvállalkozásokat, a mezőgazdasági tanácsadási szolgáltatásokat (amelyek ismereteket és készségeket biztosítanak a mezőgazdasági termelők számára az alkalmazott agronómiai technikák, a terméstermelékenység és a gazdaságok jövedelme javításához), a nemesítőket, a kutatókat és a politikai döntéshozókat. A mezőgazdasági termelőket és a tanácsadó szolgálatokat be kell vonni az adaptált növények és fajták használatának hatékonyságát tesztelő projektekbe és kísérletekbe annak érdekében, hogy minden információt és tapasztalatot megszerezzenek a különböző növények termesztésének hatásairól, mind a gazdasági, mind a környezeti előnyök tekintetében.

A politikai döntéshozók, a szaktanácsadók, a mezőgazdasági vállalkozók és a mezőgazdasági termelők készségeit és ismereteit következetesen fejleszteni és frissíteni kell egy olyan koordinációs mechanizmussal, amely erősíti a szervezeti és intézményi kapacitásokat. A mezőgazdasági tanácsadási szolgáltatások kulcsszerepet játszanak a bevált gyakorlatokhoz és technológiákhoz való hozzáférés biztosításában és azok megosztásában, a kapacitásépítés és az oktatás javításában, valamint a mezőgazdasági termelők ezek végrehajtásához szükséges kapacitásainak növelésében, csökkentve az új rendszerre való átállással járó kudarc vélt kockázatát. A közösségi szintű, részvételen alapuló fajtanemesítést és -értékelést szolgáló, több érdekelt felet tömörítő platformok létrehozása segíthet a növényfajták kiválasztására és értékelésére irányuló helyi kapacitások növelésében.

Ennek az alkalmazkodási lehetőségnek a végrehajtása – más éghajlattudatos növénytermesztési intézkedésekhez hasonlóan – könnyebb, ha piacvezérelt és teljes mértékben integrálódik a piacokba. Ezért sikertényező az új növények vagy fajták helyi, regionális, nemzeti és nemzetközi piacainak fejlesztése, amelyek funkcionális szerepet játszanak az élelmiszerrendszerekben. Ezen túlmenően a növényfajták fejlődésére vonatkozó nemzeti és regionális politikák és szabályozások, valamint a vetőmagokra vonatkozó szabályozási keretek harmonizálása segítheti a mezőgazdasági termelőket abban, hogy időben hozzáférjenek a legmegfelelőbb növényfajták elfogadható árú minőségi vetőmagjaihoz és ültetési anyagaihoz.

A növénytermesztésre vonatkozó, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó, helyileg specifikus és hatékony stratégiák kidolgozásához és alkalmazásához számos szinten meg kell erősíteni a tudományos és technikai kapacitásokat, integrálni kell a kutatási erőfeszítéseket, együtt kell működni a kutatókkal és a mezőgazdasági tanácsadó szolgálatokkal, valamint egyértelmű üzeneteket és eszközöket kell biztosítani a politikai döntéshozók és az érdekelt felek számára.

Különösen a mezőgazdasági termelők számára fontos, hogy ismereteket szerezzenek és osszanak meg a változó éghajlati viszonyokról és az adaptált növénytermesztési gyakorlatok fenntartható életképességéről, amikor stratégiákat dolgoznak ki a növénytermesztési rendszerüket érintő korlátozó tényezők kezelésére, az erőforrások jobb elosztására és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásba történő indokolt beruházásokra. Az éghajlattudatos gyakorlatok alkalmazásának biztosítása érdekében pénzügyi ösztönzőket kell biztosítani a mezőgazdasági termelők kapacitásainak növelésére vagy kedvezményes kamatozású hitelekhez való hozzáférésük javítására a fenntartható gyakorlatokba és technológiákba történő kezdeti beruházások támogatása érdekében. Ez segítheti a mezőgazdasági termelőket abban, hogy kihasználják a társadalmi és környezeti szempontból előnyös, de magas kezdeti költségekkel járó intézkedéseket.

Ezen intézkedés végrehajtásának költsége főként az adaptált növények vagy fajták vetőmagjának árától és a gazdaságban szükséges beruházási költségektől (ha vannak ilyenek) függ (pl. új típusú gépek vásárlása). Ezen túlmenően, bár az új egynyári növények bevezetésének költségei meglehetősen visszafogottak, az új fafajok vagy -fajták bevezetése magasabb beruházási költségekkel járhat, ami következésképpen növeli a mezőgazdasági termelők kockázatát.

Az új fajok és fajták bevezetésének fő előnyei a magasabb vagy stabil terméshozamok és a mezőgazdasági termelők jövedelmei, amelyek a növényeknek a termesztési környezethez való jobb alkalmazkodóképességéből és a növénytermesztési rendszerek éghajlattal kapcsolatos kockázatokkal szembeni fokozott ellenálló képességéből erednek. Emellett a növényfajok és -fajták széles körének bevezetése a mezőgazdasági termelés diverzifikálásához vezet, ami pozitív hatást gyakorolhat a biológiai sokféleségre, az ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtására, valamint a talaj szén-dioxid-tárolásának javítása révén szinergiákat teremthet az éghajlatváltozás mérséklésével. E járulékos előnyök némelyikének azonban időre lehet szüksége ahhoz, hogy megnyilvánuljon.

Az adaptált növények és fajták használatának végrehajtását egyértelmű politikákkal és eljárásokkal kell támogatni. Az Európai Unió közös agrárpolitikája (KAP), valamint a nemzeti és regionális vidékfejlesztési programok az intézkedés végrehajtásának fő mozgatórugói közé tartoznak. A közös agrárpolitika a „zöld közvetlen kifizetés” (vagy „zöldítés”) (a KAP első pillére) révén támogatja azokat a mezőgazdasági termelőket, akik olyan gazdálkodási gyakorlatokat alkalmaznak vagy tartanak fenn (pl. a növénytermesztés diverzifikálása), amelyek hozzájárulnak a környezetvédelmi és éghajlat-politikai célok eléréséhez. Ezenkívül a KAP második pillére, az EU vidékfejlesztési politikája, amelynek célja a vidéki térségek támogatása, lehetővé teszi a regionális, nemzeti és helyi hatóságok számára, hogy kidolgozzák egyedi vidékfejlesztési programjaikat, és támogatja többek között a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodásra és az éghajlat-politikára irányuló intézkedéseket, beleértve a mezőgazdasági gyakorlatok megőrzését is. A második pillér programjait uniós alapokból és regionális vagy nemzeti alapokból társfinanszírozzák.

Egy évre van szükség az egynyári növények termesztett fajtáinak megváltoztatásához és a termelés megszerzéséhez, míg a fanövények esetében több évre (évtizedekre) van szükség ahhoz, hogy a növények elérjék az érettséget és nyereségessé váljanak.

Az élettartam a kiválasztott növények és fajták termesztésének gazdasági kényelméhez kapcsolódik.