5.2 A végrehajtás irányításának megszervezése ágazatok és szintek között

5.2 A végrehajtás irányításának megszervezése ágazatok és szintek között

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás ágazatközi, többszintű és több kérdést érintő szakpolitikai terület, amely a társadalom valamennyi ágazatát érinti, és többszintű fellépést igényel, a nemzeti kormányoktól a helyi szereplőkig. Ezért az alkalmazkodási stratégiák és tervek végrehajtásához megfelelő intézményi struktúrákra és irányítási keretekre van szükség a hatékony, koherens és folyamatos végrehajtás biztosítása érdekében.

A horizontális és vertikális dimenziók mentén koordinációra és együttműködésre van szükség ahhoz, hogy az alkalmazkodást a vonatkozó szakpolitikai területekbe és a kormányzás minden szintjén integrálni lehessen. Az irányítás az alkalmazkodási szakpolitikai ciklus valamennyi szakaszában fontos, kezdve az alkalmazkodási folyamat kezdeti kialakításával, de mind a horizontális, mind a vertikális koordináció szükségessége növekszik, amikor az országok a végrehajtási és értékelési szakaszba lépnek.

Az alkalmazkodás végrehajtását szolgáló irányítási keret létrehozása lényegében magában foglalja az ágazatok és szintek közötti kommunikáció, együttműködés és koordináció megszervezését a megfelelő struktúrák, szabályok, mechanizmusok, intézkedések, az érdekelt felek bevonását szolgáló keretek, többek között a társadalom valamennyi csoportja (részvételi igazságszolgáltatás) és formátumok kialakítása révén. Előnyt jelent, ha az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás végrehajtása különböző irányítási módokat alkalmaz, és azokat különböző mértékben, kontextusfüggő módon kombinálja. A lehetséges megközelítések az irányítási módok alábbi spektrumán belül mozognak:

• Hivatalos irányítás: jogilag megalapozott, intézményesített, állandó, felülről lefelé irányuló, „kemény” (pl. kötelező jelentéstételi kötelezettségek, jogi felhatalmazással rendelkező állandó koordinációs szervek, az ágazati alkalmazkodási tervekre vonatkozó szabályozási követelmények);
• Informális irányítás: önkéntes, informális, nem hierarchikus, együttműködésen alapuló, „puha” (pl. meggyőzés, önkéntes megállapodások, párbeszéd és csereformátumok, tudásmegosztás, kapacitásépítési ajánlatok).

Mindkét megközelítésnek megvannak a maga erősségei és gyengeségei. Egyrészt a formálisabb irányítási megközelítések a kötelező erejű kötelezettségek révén nagyobb végrehajtási nyomást eredményeznek. Másrészt az informális kormányzási folyamatok számára előnyös lehet, ha kevésbé átpolitizáltak és konfliktusokkal terheltek, mivel a politikai reflektorfényből való kikerülés gyakran gyorsabb döntéseket tesz lehetővé, és kreatív mozgásteret nyithat az elkötelezett szereplők számára. A formális és informális kormányzási módok rugalmas módon történő ötvözése lehetővé teszi a két megközelítés erősségeinek kiaknázását.

A sikeres koordinációnak elvben csökkentenie kell azokat a végrehajtási akadályokat, amelyek jellemzően a rossz kormányzás körülményei között merülnek fel, azaz a nem egyértelmű felelősségi köröket, az érdekelt felek közötti korlátozott együttműködést, az ismeretek cseréjének hiányát, a korlátozott intézményi kapacitásokat (pl. a pénzügyi és emberi erőforrások és a know-how tekintetében), az inkoherens vagy egymásnak ellentmondó jogszabályokat, valamint az egymásnak ellentmondó értékeket és érdekeket.

Az alkalmazkodás irányításának elvei és támogató tényezői

Minden alkalmazkodási folyamat egyedi, különböző irányítási és intézményi intézkedések lehetségesek. Az irányítási megközelítések szabványosítása ezért nem lehetséges és nem is hasznos, azaz nincs egyenmegoldás. Az alkalmazkodás végrehajtásával kapcsolatban rendelkezésre álló tapasztalatok alapján azonban kialakult néhány bevált gyakorlatra vonatkozó elv és támogató tényező. Ezeket az EEA jelentései (azEEA 4/2014. sz. jelentése)és más európai tanulmányok ismertetik. A következő sikertényezők segítenek a végrehajtási akadályok leküzdésében, és mind a vertikális, mind a horizontális irányításra vonatkoznak:

• Állandó koordinációs szervek kijelölése: A végrehajtási folyamatok irányítására és nyomon követésére állandó és központi szerveket kell létrehozni és intézményesíteni az illetékes hatóságoknál minden szinten, a nemzeti kormányzattól a helyi közigazgatásig. Az ilyen koordinációs egységek fontos feladatai közé tartozik a hatóságon belüli ágazati egységek közötti folyamat irányítása, a más szintű alkalmazkodás-koordinátorokkal való kapcsolattartás, a szakpolitikai tervezetek kidolgozása, kapcsolattartási pontként való fellépés más hatóságokkal és külső intézményekkel az alkalmazkodás érdekében, az alkalmazkodás kommunikálása az érdekelt felekkel és a nyilvánossággal, a jelentéstételi, nyomonkövetési és értékelési eljárások igazgatása stb. A minisztériumközi vagy minisztériumközi bizottságok, ágazatközi munkacsoportok vagy munkacsoportok gyakran használatosak erre a célra. Az intézményesített központi koordinációs szervek sikertényezők, ha egyértelműen meghatározott felelősségi körökkel, szilárd politikai megbízatással, vezetői készségekkel, elegendő erőforrással és a tagok személyes elkötelezettségével párosulnak.
• A folyamat szereplői folytonosságának fenntartása: A koordinációs mechanizmusok és formátumok változhatnak az alkalmazkodási politikai folyamat különböző szakaszaiban, például a kidolgozástól a végrehajtásig. Egyértelműen előnyt jelent azonban, ha az alkalmazkodási ciklus lépései során a kulcsfontosságú szereplők tekintetében fenntartanak némi folytonosságot. Ezért az állandó koordinációs egységbe lehetőség szerint be kell vonni az alkalmazkodási folyamat kezdetén felállított, alkalmazkodással foglalkozó központi csoport, valamint a cselekvési terv kidolgozásának koordinálásáért felelős irányítócsoport tapasztalt tagjait.
• Az informális kormányzási megközelítések alkalmazása: Az alacsonyabb szintű szintek és ágazatok arra vonatkozó jogi kötelezettségei, hogy saját alkalmazkodási terveket dolgozzanak ki vagy az alkalmazkodást beépítsék tevékenységeikbe, a horizontális és vertikális végrehajtás erős mozgatórugói. Hasonlóképpen, a koordinációs szervek megbízatásának jogi rögzítése jelentősen megerősítheti szerepüket. Az intézményesített koordinációs mechanizmusok azonban önmagukban ritkán elegendőek, és az országok többségében az alkalmazkodási politikák jelenleg inkább nem kötelező erejű, „puha politikák”. Ez az a pont, ahol az önkéntes, „puha”, együttműködésen alapuló irányítási módoknak közbe kell lépniük, és jelentős hozzáadott értéket tudnak teremteni. Ezért mindenképpen előnyös az informális kormányzási megközelítések kultúrájának kialakítása. Ezek közé tartoznak az eseti interakciók, az informális megbeszélések, az információcsere, a párbeszéd formátumai, a kapacitásépítés, a hálózatépítés, az eseti találkozók vagy az önkéntes megállapodások.
• Az alkalmazkodásban részt vevő szereplők elkötelezése a koordináció támogatása érdekében: A végrehajtási folyamatok adminisztratív ágazatokon és szinteken átívelő irányítása és ellenőrzése érdekében az alkalmazkodási koordinátoroknak minimális számú gyakorlati és megbízható koordinációs intézkedéssel kell rendelkezniük. Ezek közé tartoznak az olyan rendelkezések, mint a ciklikus munkatervek, a nyomonkövetési, jelentéstételi és értékelési eljárások, valamint a rendszeres eredményjelentések. Amennyiben formai követelmények nem írják elő, az ilyen kötelezettségvállalásoknak önkéntes megállapodásokon kell alapulniuk.
• A koordinációs kapacitások megerősítése minden szinten: A hatóságok proaktív és elkötelezett koordinátorainak beiktatása minden szinten, egyértelmű felelősségi körökkel és intézményesített szerepekkel kombinálva kulcsfontosságú sikertényezőnek bizonyult az alkalmazkodás végrehajtásában. Ezek a „változásközvetítők” az alkalmazkodási folyamatok kezdeményezőiként, kommunikátoraiként és mozgatórugóiként működnek, a vertikális és horizontális koordináció fő szereplői, valamint fontos közvetítők a szintek és az ágazatok között. Az alkalmazkodás koordinátorainak fontos előfeltételei, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy betöltsék „gondnoki” szerepüket, a következők: proaktív hozzáállás, személyes elkötelezettség, vezetői képességek, szilárd politikai megbízatás, elegendő erőforrással (munkaidő, személyzet, költségvetés, külső szakértelem) való ellátottság, hivatalos döntéshozatali hatáskör, koordinációs és kommunikációs készségek, szilárd szakmai szakértelem, valamint a megfelelő szakpolitikai és szereplői közösségekkel való jó kapcsolatok. A koordinációs kapacitásokat ezért minden szinten meg kell erősíteni, többek között a vonatkozó felelősség létrehozására, a személyzeti költségek állami (társ)finanszírozására, valamint a képesítésre és képzésre vonatkozó kötelező követelmények révén.
• Transznacionális tanulás az alkalmazkodás irányításáról: A nemzeti és szubnacionális kormányzatok különböző koordinációs mechanizmusokkal és irányítási modellekkel rendelkeznek az alkalmazkodás végrehajtására. Figyelembe véve az országspecifikus körülményeket, az országok tovább javíthatják az alkalmazkodás koordinációját azáltal, hogy megismerik az országok és régiók megközelítéseinek sokféleségét, valamint megosztják tapasztalataikat és a levont tanulságokat. A Climate-ADAPT országoldalak támogatják ezeket az erőfeszítéseket, a transznacionális régiók projektjei és együttműködési struktúrái pedig termékeny lehetőségeket kínálnak az ilyen cserékhez és tanuláshoz. Ez magában foglalja az irányítási innovációk feltárását és tesztelését.

Az alkalmazkodás horizontális és vertikális irányítása számos hasonlóságot mutat, és nagyrészt ugyanazokra a sikertényezőkre épülhet. Az alkalmazkodás ágazatokba való beépítése és a többszintű koordináció azonban olyan sajátos kihívásokkal is szembesül, amelyek leküzdéséhez differenciált megközelítésekre van szükség. A finanszírozás, a tudás-előállítás és -transzfer, valamint az igazságos részvétel biztosítása szintén az irányítási szempontok közé tartozik, amelyeket az alkalmazkodás megfelelő irányítási környezetében figyelembe kell venni.

További források

Országprofilok

Transznacionális régiók

Alkalmazkodási politikák és tudásbázis Európa transznacionális régióiban

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás irányításának feltérképezése az alpesi térségben