Agrárerdészet

Az Európai Bizottság meghatározása szerint az agrárerdészet olyan földhasználati rendszer, amelyben ugyanazon a földterületen fákat termesztenek és mezőgazdasági tevékenységet folytatnak. Az agrárerdészetben a fás évelőket szándékosan integrálják az ugyanazon parcellán vagy földgazdálkodási egységen található növényekkel és/vagy állatokkal, anélkül, hogy szándékukban állna fennmaradó erdőállomány létrehozása. A fák egyszárasak, sorokba vagy csoportokba rendezhetők, míg a legeltetés a parcellákon belül (erdészeti erdőgazdaság, erdei legeltetés, legeltetett vagy köztes gyümölcsösök) vagy a parcellák közötti határokon (kerítések, fasorok) is történhet. Az agrárerdészet különböző térbeli elrendezésekben vagy időbeli szekvenciákban valósítható meg, értékelve a különböző alkotóelemek közötti ökológiai és gazdasági kölcsönhatásokat. Öt alapvető területi agrárerdészeti gyakorlat határozható meg:  

• erdei legeltetéses agrárerdészet: fák és cserjék kombinációja takarmányozással és állattenyésztéssel; 
• silvoarable agroforestry: egynyári vagy évelő növényekkel tépett fák és cserjék; 
• erdőgazdaság: gyógy-, dísz- vagy gasztronómiai felhasználásra szánt, különleges növénykultúrák termesztésére vagy betakarítására használt erdős területek; 
• sövények, szélfogók és part menti védelmi sávok: szántóföldekkel vagy legelőkkel és vízforrásokkal határos természetes vagy ültetett évelő növényzet (fák és cserjék) az állatállomány, a növények, a talaj és/vagy a vízminőség védelme érdekében; 
• otthoni kertek vagy konyhakertek: a fák és cserjék kombinálása a növényi termeléssel. 

Az agrárerdészet kiaknázza az évelő fajok (fák vagy cserjék) és a növények egymást kiegészítő jellegét, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat hatékonyabban lehessen kiaknázni. Az agrárerdészet hatékony és modern változatai lehetővé teszik a mezőgazdasági tevékenységek diverzifikálását és a környezeti erőforrások jobb kihasználását. Az agrárerdészeti terület továbbra is termelékeny a mezőgazdasági termelő számára, és folyamatos bevételt termel, ami nem áll fenn, ha a szántóterületet egyszerűen újraerdősítik. 

Az agrárerdészet különböző régiókban valósítható meg, élelmiszer- és rosttermeléssel a jobb élelmezés- és táplálkozásbiztonság érdekében, a megélhetés fenntartásával, a szegénység enyhítésével és a termelékeny, reziliens mezőgazdasági környezet előmozdításával. Emellett az agrárerdészet hozzájárulhat az éghajlatváltozás mérsékléséhez és az ahhoz való alkalmazkodáshoz azáltal, hogy növeli a szén-dioxid-tárolást, megelőzi az erdőirtást, fokozza a biológiai sokféleség megőrzését, tisztább vizet termel és ellenőrzi a talajeróziót, ezáltal lehetővé téve a mezőgazdasági területek számára, hogy jobban megbirkózzanak az árvizekkel és az aszályos eseményekkel. Emellett idővel az agrárerdészeti gazdaságok kevésbé függhetnek a terménytámogatásoktól, és kevésbé érzékenyek a terményárak változásaira, mivel a faanyag termeli jövedelmük jelentős részét. A széles körű agrárerdészeti rendszereken belül az erdősíthető parkok (ideiglenesen vagy tartósan megművelt, szétszórt facsoportokkal rendelkező nyílt területek) szolgáltatási értéke hamarosan a mezőgazdasági vállalkozások számára is előnyös lehet. 

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint világszerte több mint 1,2 milliárd ember végez agrárerdészeti tevékenységet mintegy 1 milliárd hektár (ha) földterületen (FAO, 2017). Az EU-ban az agrárerdészet egyre népszerűbb az egész kontinensen, tekintettel ökológiai és gazdasági előnyeire. Az Agforward-projekt szerint az EU-27-ben az agrárerdészet teljes területe mintegy 15,4 millió hektár (a mezőgazdasági hasznosítású terület közel 9%-a), az erdős legeltetéses agrárerdészet formái dominálnak (15,1 millió hektár), és kisebb részük erdősíthető agrárerdészet (358 000 hektár).  A rénszarvastenyésztéssel együtt a terület 52 millió hektárra nő. Az agrárerdészetet magában foglaló mezőgazdasági földterületek nagymértékű változékonysága azonban országonként eltérő: a görögországi és portugáliai mintegy 50 %-tól a közép- és észak-európai alacsonyabb értékekig terjed. Az agrárerdészeti gyakorlatok közé tartozik a juhok paratölgyek alatti legeltetése (Portugália és Spanyolország egyes részein összesen 4,6 millió hektáron található montadosban és dehesasban), a magas gyümölcsfák, amelyek alatt növényeket termesztenek, vagy az állatállomány legeltetése (Közép-Európában Streuobst), vagy a rénszarvastenyésztés a boreális erdőben. 

Az agrárerdészetnek a fenntartható fejlődéshez való hozzájárulásában rejlő potenciált nemzetközi szakpolitikai keretek, többek között az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) és a Biológiai Sokféleség Egyezmény (CBD) is elismerték, ami indokolja a fejlesztésébe történő beruházások növelését. Európában a közös agrárpolitika (KAP) első (közvetlen kifizetés) és második (vidékfejlesztési támogatás) pillére támogatja. Az agrárerdészet számos ökoszolgáltatást nyújtó fenntartható gyakorlatként hozzájárulhat a KAP három célkitűzésének eléréséhez: életképes élelmiszer-termelés, a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás és éghajlat-politika, valamint kiegyensúlyozott területfejlesztés. 

Az agrárerdészeti rendszerek sikeres végrehajtásához az állami és a magánszektor érdekelt szervezeteinek bevonására van szükség. A kutatási és bővítési programokba be kell vonni az érdekelt feleket annak biztosítása érdekében, hogy a programok relevánsak, alkalmazhatóak és gyakorlatiasak legyenek. A több érdekelt felet tömörítő fórumoknak és a szervezeti egységek közötti találkozóknak össze kell hangolniuk az agrárerdészet fejlesztésére vonatkozó megközelítést, és szinergiákat kell teremteniük a különböző ágazatok között. Az agrárerdészeti stratégiák kezelése közelebb hozza a helyi önkormányzatokat a vezetői döntéshozatal szintjéhez. Az érdekelt feleken alapuló, részvételen alapuló megközelítésen alapuló integrált földhasználat-tervezés ágazatközi koordinációs és tárgyalási platformokat biztosíthat. Ágazatközi koordinációt kell biztosítani a mezőgazdasági ügynökségek számára, mivel az agrárerdészetet főként a gazdaságokban gyakorolják. Az agrárerdészetnek össze kell fognia a városi és vidéki területeket is (területi megközelítés), és hozzá kell járulnia a többfunkciós termelési rendszerhez (tájmegközelítés). 

Az agrárerdészeti hálózat (Európai Agroerdészeti Szövetség, EURAF) Európában tevékenykedik, és 20 európai országból mintegy 280 tagot számlál. Európa-szerte előmozdítja az agrárerdészeti gyakorlatok bevezetését, és külön weboldalt működtet az agrárerdészettel kapcsolatos információk, tudományos eredmények és szakpolitikai kérdések megosztására. Kétévente konferenciát is szervez, és részt vesz nagy kutatási projektekben.

Az agrárerdészet fejlesztését előmozdító közpolitikát olyan intézkedések és eszközök összességének kell tekinteni, amelyek kedvező feltételeket teremtenek az ilyen rendszerek fejlesztéséhez. Ezekben a szakpolitikákban az érdekelt felek hozzájárulása, az információkhoz, a megfelelő technológiákhoz és kiterjesztési szolgáltatásokhoz való hozzáférés, a magán- és állami partnerségek, valamint a környezetvédelmi szolgáltatásokért és a jó kormányzásért járó jutalmak fontosabbak, mint maga a rendelet. A szakpolitikáknak és a kormányzati beavatkozásoknak elő kell mozdítaniuk a rövid és hosszú távú előnyöket, és kedvező feltételeket kell teremteniük az agrárerdészeti rendszerek fejlesztéséhez. 

Az agrárerdészet olyan kihívásokkal néz szembe, mint a kedvezőtlen szakpolitikai ösztönzők, az ismeretek nem megfelelő terjesztése, a jogi korlátok és a számos ágazat közötti elégtelen koordináció, amelyhez hozzájárul. A nemzeti szakpolitikai döntéshozatal, a földhasználat-tervezés és a vidékfejlesztési programok nem foglalkoznak kellő mértékben ezzel a kérdéssel. Ennek eredményeként a gazdasághoz és a fenntartható fejlődési célokhoz való potenciális hozzájárulását még nem ismerték el vagy nem aknázták ki teljes mértékben, és a várt eredményeket mindeddig nem érték el. 

A lehetséges korlátozó tényezők közé tartoztak az adminisztratív terhek és az erdők tulajdonosi szerkezete, amelyeket a bevált gyakorlatok tagállamok közötti és tagállamokon belüli további cseréjével és előmozdításával lehetne kezelni. A KAP-on belül több mint 25 intézkedést terveznek az öt vizsgált agrárerdészeti gyakorlat (erdőgazdálkodás, silvoarable, erdőgazdálkodás, part menti védelmi sávok és házikertek) javítására, de az agrárerdészet végrehajtására vonatkozó szabályok összetettsége és a KAP I. és II. pillére közötti összhang hiánya nem támogatja az agrárerdészeti tevékenységeket. Ezért kívánatos az agrárerdészet végrehajtására vonatkozó szabályok egyszerűsítése. 

Az agrárerdészeti rendszerek hosszú távú beruházások. Időbe telik, amíg a fák kiérnek, és biztosítják a várt funkciókat és előnyöket, ami azt jelenti, hogy több évre van szükség ahhoz, hogy az agrárerdészeti rendszerek nyereségessé váljanak. Ugyanakkor a mezőgazdasági termelők kezdeti nettó bevételkieséssel szembesülhetnek, mielőtt részesülnének beruházásaik előnyeiből, ami csökkentheti az agrárerdészetbe való beruházás iránti vágyukat. A középtávú előnyök azonban relevánsak, és ösztönözhetik az agrárerdészet végrehajtását. 

Végezetül sok mezőgazdasági termelő nem ismeri az agrárerdészetet, és oktatási/képzési programokra van szükség ahhoz, hogy ezt a megközelítést a KAP-on keresztül előmozdítsák. Ezért az agrárerdészet iskolai és főiskolai oktatásba való integrálása elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövőbeli mezőgazdasági termelők és végfelhasználók tisztában legyenek e gyakorlat számos előnyével. 

A fák, a termények és az állatállomány kombinációja csökkenti a környezeti kockázatokat, segít tartós talajtakarót létrehozni az erózió ellen, minimalizálja az árvizek okozta károkat és javítja a víztárolást, növelve a termelékenységet. Ezenkívül a fák tápanyagokat hoznak a mélyebb talajrétegekből, vagy a hüvelyes fák esetében nitrogénrögzítéssel, amely a levélalmot műtrágyává alakíthatja a növények számára. Részletesebben, agrárerdészet: 

• elősegíti a mezőgazdasági termelési kapacitás védelmét és fenntartását; 
• növeli a mezőgazdasági termelékenységet, mivel a fa- és növénytermesztési rendszerek kombinációja az erőforrások, például a napsugárzás vagy a víz hatékonyabb megkötéséhez vezethet, és csökkenti a külső inputanyagok, például a műtrágyák vagy a növényvédő szerek iránti igényt; 
• biztosítja a mezőgazdasági termékek diverzifikálását, ami növelheti a gazdasági nyereséget azáltal, hogy több kibocsátásból származó éves és időszakos bevételeket biztosít, és csökkenti az egyetlen áru előállításához kapcsolódó kockázatokat; 
• javítja a talaj és a víz minőségét, csökkenti a (szél)eróziót és megelőzi az árvizek okozta károkat; 
• csökkenti a magas hőmérséklettel szembeni kiszolgáltatottságot, mivel a fák menedéket nyújtanak a növényeknek és csökkentik a kapcsolódó károkat; 

• növeli a biológiai sokféleséget egy diverzifikált élőhely létrehozása révén, ahol a vadon élő fajok élhetnek; 
• a károsítók elleni védekezésre, a beporzás fokozására és a földterületek jövőbeli generációk számára történő fenntartására irányuló intézkedések; 
• olyan szabadidős lehetőségeket – például lovaglást, hegyi kerékpározást, a vadon élő állatok és növények megfigyelését és vidéki turizmust – biztosít, amelyek a lakosság javát szolgálják, jövedelemdiverzifikációt biztosítanak a földtulajdonosok számára, és növelik a táj sokszínűségét és vonzerejét; 
• növeli a szénmegkötést az állandó/éves növénytermesztésben, a talajban és a tájban, szembeállítva ezzel az éghajlatváltozást; 

A KAP pénzügyileg támogatja az agrárerdészetet. A mezőgazdasági termelők az agrárerdészet alá tartozó földterület után hektáronként közvetlen kifizetésekben, valamint a KAP vidékfejlesztési ága keretében agrárerdészeti rendszerek létrehozásához vagy fenntartásához nyújtott támogatásban részesülhetnek. A KAP (I. pillér) keretében támogatásra jogosult három földterülettípus a szántóterület (100 fa/hektár alatti fasűrűség), az állandó gyepterület (vagy állandó legelő) és az állandó kultúrák. A II. pillér keretében a 8.26. intézkedés támogatja az agrárerdészeti rendszerek létrehozását és fenntartását, fedezve a létesítési költségeket (legfeljebb 80 %) és a fenntartási költségeket ötéves éves támogatással. Jelentős költségek kapcsolódnak az agrárerdészeti átálláshoz, amely időigényes, és amelyet támogatni kell. 

Az agrárerdészeti rendszerek előnyeit a huszadik század végén figyelmen kívül hagyták. A többfunkciós földgazdálkodásra vonatkozó számos jogi korlátozás és a bonyolult adózási keretek szintén korlátozták az agrárerdészet fejlődését az évek során. 2001 és 2010 között – a köztes növénytermesztési rendszerektől kezdve – valamennyi agrárerdészeti rendszer fokozatosan jogosulttá vált a KAP által létrehozott támogatásokra. Most minden mezőgazdasági terület támogatható, függetlenül a faborítás mértékétől, kivéve az erdőket és a nem mezőgazdasági termelésre használt földterületeket. Az agrárerdészet a 2020 utáni KAP (2021–2027) első és második pillérére is jogosult, amelyek a környezetvédelmi és éghajlati szolgáltatásokra összpontosítanak, ahol az agrárerdészet kulcsszerepet játszhat a jövőbeli KAP zöld struktúrájában. A tagállamoknak el kell dönteniük, hogy stratégiai terveik révén hogyan és milyen mértékben kívánják támogatni az agrárerdészetet. 

Az agrárerdészet az új zöld megállapodás szakpolitikai keretének is része, mind „a termelőtől a fogyasztóig” stratégiával, mind a 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégiával, amelynek az új KAP-pal párhuzamosan kell működnie az agrárerdészeti gyakorlatok végrehajtásának támogatása terén. 

Az agrárerdészeti gyakorlatok végrehajtási ideje általában néhány év. Ez azonban nagymértékben függ az agrárerdészettel kapcsolatos ismeretek terjesztésének szintjétől, a régió szakpolitikáitól és kormányzati beavatkozásaitól, valamint az érdekelt felek bevonásának mértékétől.  

Az agrárerdészet hosszú távú alkalmazkodási intézkedés, és általában hosszú élettartamú (évtizedek).