Az erdők éghajlattal kapcsolatos károsodásának megelőzése

Az érdekelt felek részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy az erdőgazdálkodási stratégiák sikeresen alkalmazkodjanak az éghajlatváltozáshoz. A helyi közösségek, földtulajdonosok, kormányok, nem kormányzati szervezetek, erdészeti szövetségek, erdészeti tanácsadó központok és vállalkozások bevonása biztosítja, hogy a stratégiák jól lekerekítettek, fenntarthatóak és a helyi igényekhez igazodnak. Az alábbiakban áttekintést adunk az érdekelt felek különböző stratégiai csoportokban betöltött szerepéről:

• Tűzmegelőzés (zöld tűzszünetek, előírt égetés, irányított legeltetés): A helyi közösségekkel, gazdálkodókkal és tűzoltóságokkal való együttműködés elengedhetetlen a növényzet stratégiai kezeléséhez, a tűzveszély csökkentéséhez, valamint a biztonságos és hatékony gyakorlatok biztosításához.
• Erdőgazdálkodás (szelektív fakitermelés, vékonyítás, tűzálló fajok, feromoncsapdák és fertőzött fák vagy rönkök eltávolítása): Az erdőgazdálkodóknak, a környezetvédelmi és erdészeti szövetségeknek, valamint a helyi földtulajdonosoknak együtt kell működniük annak biztosítása érdekében, hogy a szelektív kitermelés, a ritkítás és a kártevők elleni védekezés oly módon történjen, amely megőrzi az erdők egészségét, miközben kiegyensúlyozza a gazdasági érdekeket.
• Fajgazdálkodás (támogatott migráció, agrárerdészet): A helyi érdekelt feleknek a támogatott migrációs és agrárerdészeti projektekbe való bevonása elősegíti a hosszú távú gazdálkodást. A kormányok, az erdészeti szövetségek, a nem kormányzati szervezetek és a tudósok technikai és pénzügyi támogatást nyújthatnak, míg a közösségi szerepvállalás biztosítja a helyi ökoszisztémák megfelelő fenntartását és relevanciáját.

Az érdekelt felek bevonása biztosítja, hogy az erdőgazdálkodási stratégiák a helyi körülményekhez igazodjanak, előmozdítva a hosszú távú rezilienciát és az erdőegészségügyi kezdeményezések iránti közösségi felelősségvállalást.

Számos európai kezdeményezés hangsúlyozza az érdekelt felek fenntartható erdőgazdálkodásban való részvételének fontosságát az éghajlatváltozás, az erdőtüzek és más erdőzavarok hatásainak enyhítése érdekében. Portugáliában például (Viseu Dão Lafões esettanulmánya) a helyi közösségek, az erdőgazdálkodók és a hatóságok közötti együttműködés az erdőtüzek kockázatának csökkentése érdekében végrehajtotta az állatállomány legeltetését és előírta az égetést. A helyi gazdálkodókkal és tűzoltókkal partnerségben kifejlesztett módszerek a legeltetett állatokat használják az aljnövényzet és a növényzet természetes csökkentésére, tűzálló zónákat hozva létre.

Hasonlóképpen, Belgiumban (Sonian erdős esettanulmány) a fajok kiválasztását és a szelektív fakitermelést a növényzet kezelésére és az erdőtüzek kockázatának csökkentésére használják. A hatóságok, az erdőgazdálkodók, az utak és az önkormányzatok együttműködnek annak érdekében, hogy egyensúlyt teremtsenek az ökológiai egészség és a gazdasági érdekek között. Ezek a megközelítések megmutatják, hogy a különböző érdekelt felek – közösségek, állami szervek és földtulajdonosok – aktív részvétele hogyan mozdíthatja elő a fenntartható erdőgazdálkodást Európában.

Korlátozások

A vékonyítás, az újraerdősítés és az agrárerdészet jelentős pénzügyi forrásokat igényel a munkaerő, a berendezések és a rendszeres gazdálkodás számára. Bár a szelektív fakitermelés jobb a környezet számára, gyakran kevésbé jövedelmező, mint a tarvágás, ami kevésbé vonzóvá teszi a fakitermelő vállalatok számára. A menedzselt legeltetés további költségekkel is jár, mint például az állatállomány mozgatása és fenntartása. Végül a tűzvédelmi pászták létrehozása költséges lehet, különösen azokon a területeken, ahol egymással versengő földhasználat folyik, ami gyakran korlátozza azok széles körű elterjedését. Egyes jogszabályi hiányosságok bizonyos intézkedések végrehajtását is akadályozhatják. Például az előírt égetést nemzeti vagy regionális szinten megfelelően szabályozni kell, míg a vadászati szabályok kiigazítására lehet szükség azokon a területeken való böngészés kezelése érdekében, ahol újraerdősítési tevékenységek kezdődtek.

Megfelelő ismeretek és szakértelem hiányában ezek a stratégiák megzavarhatják a helyi ökoszisztémákat és károsíthatják a biológiai sokféleséget. Például az előírt égetés és a szelektív fakitermelés átmenetileg megzavarhatja az élőhelyeket és a vadon élő állatokat. Hasonlóképpen, a ritkuló műveletek kritikát válthatnak ki az ökoszisztémák zavaraival foglalkozó környezetvédelmi szervezetek részéről. A nem őshonos fajok támogatott migráció céljából történő bevezetése aggályokat vethet fel a környezeti hatásokkal kapcsolatban. A tűzálló fajok betelepítése vagy a támogatott vándorlás megváltoztathatja az ökoszisztéma egyensúlyát, ami potenciálisan a biológiai sokféleséget csökkentő invazív fajokhoz vagy monokultúrákhoz vezethet. A kezelt legeltetési rendszerekben a túllegeltetés talajromláshoz, erózióhoz és élőhelyvesztéshez vezethet. Előfordulhat, hogy a rosszul kezelt újraerdősítési erőfeszítések nem állítják helyre az eredeti ökológiai sokféleséget, hanem a fajok korlátozott körére összpontosítanak. Mindezek lépcsőzetes hatást gyakorolhatnak az ökoszisztéma működésére.

E stratégiák közül sok folyamatos irányítást, szakértői személyzetet és gazdasági erőforrásokat igényel. A tűzszünetek, a pufferzónák és a ritkítás rendszeres karbantartást igényelnek ahhoz, hogy hatékonyak maradjanak, míg az erdők idővel újra nőnek, ami időszakos beavatkozást tesz szükségessé. Emellett az olyan műveletek elvégzéséhez szükséges infrastruktúra, mint a ritkítás vagy a szelektív fakitermelés – például az utak és a hozzáférési pontok – felaprózhatja az élőhelyeket, és további kockázatokat jelenthet. A távoli vagy nehezen megközelíthető területeken ezek a logisztikai kihívások még hangsúlyosabbá válnak. Végül sok ilyen stratégia, különösen az újraerdősítés és az új fajok létrehozása jelentős időt vesz igénybe, mielőtt előnyeik teljes mértékben megvalósulnak. Ezért hosszú távú beruházásokra van szükség.

A közvélemény megítélése és a szabályozási akadályok jelentős akadályt jelentenek e stratégiák sikere előtt. Az előírt égési sérülések különösen a biztonsággal, a levegőminőséggel és a tüzek ellenőrzés alóli kivonásának lehetőségével kapcsolatos aggodalmak miatt szembesülnek ellenállással. A kormányzati szabályozások gyakran korlátozzák vagy nem teszik lehetővé az olyan gyakorlatok alkalmazását, mint az előírt égetés vagy az ellenőrzött legeltetés. Ez megnehezíti az e stratégiák nagy léptékű végrehajtására irányuló erőfeszítéseket.

Sikerek

Az Európai Unió erdőtűz-megelőzési programja támogatja a helyi közösségeket az erdőgazdálkodásban a tűzveszély csökkentése érdekében, miközben munkalehetőségeket teremt. Finanszírozással és képzéssel a program sikeresen bevonta a helyi lakosságot olyan erdészeti tevékenységekbe, amelyek mind a gazdasági fejlődést, mind a tűzmegelőzést előmozdítják. Emellett a programon keresztül speciális vidékfejlesztési alapok is rendelkezésre állnak. Ezek az alapok támogathatják az erdőtüzek és az éghajlatváltozással kapcsolatos egyéb, az erdők egészségét fenyegető veszélyek megelőzését célzó gazdálkodási stratégiákat.

A megőrzési intézkedések végrehajtása összehozhatja a tudományos, műszaki, politikai és magán üzleti partnereket egy gyakorlati közösségben. Olaszországban például (azOcchito-tó esettanulmánya)az Occhito-tó körüli erdők megőrzésére irányuló erőfeszítések több települést és diverzifikált gazdasági tevékenységeket, például ökoturizmust kötöttek össze.

Az erdőmegőrzési stratégiák – például a tűzmegelőzés, a fajok és az erdőgazdálkodás – sikerének biztosítása érdekében számos kulcsfontosságú feltételnek kell teljesülnie: i. a megelőzési rendszereket integrálni kell más erdőgazdálkodási eszközökkel; ii. megfelelő forrásoknak kell rendelkezésre állniuk a stratégia végrehajtásához; iii. a kiválasztott stratégiákat következetesen nyomon kell követni és ki kell igazítani; iv. elengedhetetlen az érdekelt felekkel való szoros együttműködés. Az erdővédelmi stratégiák hatékony végrehajtása több milliárd eurót takaríthat meg. Segítenek elkerülni az éghajlatváltozással kapcsolatos károkat, megelőzni a nagy kiterjedésű tüzeket és elpusztítani a megélhetést, valamint megőrizni a biológiai sokféleséget és az ökoszisztéma-szolgáltatásokat.

Az ebben az alkalmazkodási lehetőségben felvázolt stratégiákat egyre inkább elismerik az erdők ellenálló képességének javítására, a biológiai sokféleség növelésére és az erdőtüzek kockázatának csökkentésére való képességük miatt, tekintettel a folyamatban lévő éghajlatváltozásra Európában. Ezek az alkalmazkodási stratégiák hozzájárulnak az erdők szénmegkötő képességének fenntartásához is, biztosítva a tiszta levegőt és a kevésbé szennyezett légkört. Az alábbi költségbecslések a rendelkezésre álló szakirodalom és esettanulmányok áttekintésén alapulnak, a legolcsóbbtól a legdrágább lehetőségekig terjednek, és olyan tényezőket tartalmaznak, amelyek befolyásolhatják a költségeket. Ezek a becslések a hektáronkénti kezdeti kialakításon alapulnak, és nem feltétlenül foglalják magukban a különböző lehetőségek fenntartását.

• Menedzselt legeltetés: 100–500 EUR/hektár (a tereptől és a növényzet sűrűségétől függően). A tagállamok ezt a stratégiát beépíthetik a vidékfejlesztési programokba (Európai Bizottság: Környezetvédelmi Főigazgatóság, 2021); vagy olyan beavatkozások megtervezése, amelyek támogatják az ilyen gyakorlatokat, és a közös agrárpolitika (KAP)költségvetésének egy részét meghatározott legeltetési rendszerekre fordítják. A juhlegeltetés például csökkentheti a korai ritkítási műveletek költségeit is, amint azt az AFINET (AgroForestry Innovation NETworks) példái is mutatják. A legeltetéses állattartás segíthet az erdőtüzek és a kapcsolódó költségek csökkentésében is, amint azt a természetvédelmi és legeltetéses állattartással foglalkozó európai fórum (European Forum on Nature Conservation and Pastoralism) is bemutatta Spanyolországban.
• Agrárerdészet: hektáronként 300–1500 EUR, a fák mezőgazdasági gyakorlatokkal való integrációjától függően. Ez egy durva becslés, de az előnyök gyakran meghaladják a költségeket (Kay et al., 2019), a gyakorlattól és a régiótól függően.
• Zöld tűzszünetek: 500–2000 EUR/hektár (magasabb a tűzveszélyes területeken, például a Földközi-tengeren). Ezek elég hatékonyak lehetnek. Fontos azonban megérteni, hogy a hatékonyság nagymértékben függ a tűz tulajdonságaitól és a tűzszünet végrehajtásától, lásd például a spanyolországi 563 tűz elemzését (Ortega et al., 2024).
• Előírt égetés: hektáronként 500–1500 EUR (Dél-Európában magasabb). Példák Spanyolországból itt találhatók. Portugualban a költségekre és előnyökre a Viseu Dão Lafões-i Climate-ADAPT esettanulmány mutat be példát.
• Vékonyítás: 500–2 500 EUR/hektár (magasabb költségekkel a tűzveszélyes vagy sűrűn növényzettel borított területeken, és attól függően, hogy kézi munkát vagy mechanikus ritkítást alkalmaznak-e).
• Szelektív naplózás: 500–3 000 EUR/hektár (a tereptől, a fák sűrűségétől, valamint attól függően, hogy mechanikus vagy kézi módszereket alkalmaznak-e).
• Tűzálló fajok ültetése: 1500–5 000 EUR hektáronként (a fajok kiválasztásától, a helyszín előkészítésétől és a rendszeres karbantartástól függően). A magas kockázatú területeken, ahol tűzálló fajok helyettesítik a gyúlékonyabb fajokat, a költségek magasabbak lehetnek a talaj előkészítésének és öntözésének szükségessége miatt (mint a mediterrán régiókban).
• Támogatott migráció: hektáronként 2 000–6 000 EUR, az áthelyezés távolságától és összetettségétől függően.

Az erdőgazdálkodás hosszú távú előnyei jóval túlmutatnak az azonnali gazdasági megtérülésen. A fenntartható gyakorlatok biztosítják, hogy az erdők továbbra is létfontosságú szolgáltatásokat nyújtsanak a jövő generációi számára. Ezt a szempontot a rövid távú költségelemzések gyakran figyelmen kívül hagyják. Ezek a stratégiák azonban még rövid távon is fontos szociális előnyöket biztosítanak (foglalkoztatási lehetőségek, valamint közegészségügy és jólét); környezeti előnyök (a biológiai sokféleség megőrzése); valamint gazdasági előnyök (pl. fafeldolgozási maradékanyagok forgalmazása).

Az olyan beavatkozásoknak, mint az előírt égési sérülések, a kezelt legeltetés vagy a szelektív fakitermelés, összhangban kell lenniük az uniós élőhelyvédelmi irányelvvel és a madárvédelmi irányelvvel az egyes élőhelyek és fajok védelme érdekében. Szükség lehet az illetékes környezetvédelmi hatóságok jóváhagyására, különösen a védett területeken (pl. Natura 2000 területek). Az uniós erdőgazdálkodási stratégia erdőmegfigyelési jogszabályra tesz javaslatot. Olyan nyomonkövetési rendszert hoz létre, amely biztosítja a szabványosított vagy harmonizált adatok szolgáltatását, és kiterjed az erdőkre és más fás területekre. 

Számos erdőgazdálkodási tevékenység, különösen az olyan nagyszabású intézkedések, mint a ritkítás vagy az előírt égési sérülések, szükségessé tehetik az uniós és nemzeti szabályozás szerinti környezeti hatásvizsgálatot. Ezek az értékelések értékelik a helyi biológiai sokféleségre, talajra és vízre gyakorolt lehetséges hatást, és mérlegelik a károk minimalizálását célzó enyhítő intézkedéseket.

Az előírt égetést közbiztonsági megfontolások miatt szigorúan szabályozzák. Az európai országoknak engedélyre van szükségük az ellenőrzött égési sérülésekhez (lásd: Előírt tűz és legeltetés mint integrált megközelítés az erdők éghajlatváltozás hatásaival szembeni ellenálló képességének növelése érdekében), a biztonsági protokollok betartásához és a tűzoltóságokkal való koordinációhoz. Az időjárási körülményeket, az időzítést és a biztonsági intézkedéseket dokumentálni kell és jóvá kell hagyni. Az előírt égési sérüléseket végző vagy tűzoltó berendezéseket működtető személyzetnek speciális képzésre és tanúsításra lehet szüksége. Ez biztosítja a biztonságos gyakorlatokat és a nemzeti tűzmegelőzési előírásoknak való megfelelést.

Számos országban részletes erdőgazdálkodási tervekre van szükség az olyan tevékenységek esetében, mint a ritkítás vagy a szelektív fakitermelés, illetve egyéb vidékfejlesztési intézkedések. Az Európai Vidékfejlesztési Alapon (EMVA) keresztül történő támogatásigényléshez szükség lehet ezekre az irányítási tervekre. Ezek a tervek biztosítják a fenntartható gyakorlatokat, védik a közérdeket és fenntartják az erdők egészségét. A szelektív fakitermeléshez és ritkításhoz általában engedélyekre van szükség a túltermelés és a fenntarthatatlan gyakorlatok megelőzése érdekében. A nemzeti jogszabályok megengedhető kitermelési szinteket írnak elő, meghatározzák a fafajokat és az életkorokat, valamint regenerációs követelményeket is előírhatnak.

Egyes fafajokat a kihalás veszélye fenyeget (afák európai vörös listája),és uniós vagy nemzeti jogszabályok alapján védelemre szorulnak. Ezért külön engedély nélkül nem vághatók le. Ezeken a területeken a vékonyításnak vagy a szelektív fakitermelésnek prioritásként kell kezelnie az ilyen védelemnek való megfelelést.

A magántulajdonban lévő földterületekre vonatkozó bármely stratégiához a jog szerinti tulajdonos hozzájárulása szükséges. Egyes országokban a tulajdonosok jogosultak lehetnek támogatásra vagy ösztönzőkre, ha lehetővé tesznek bizonyos védelmi vagy tűzmegelőzési intézkedéseket. Számos európai erdő a „barangoláshoz való jogra” vonatkozó jogszabályok alapján teszi lehetővé a nyilvános hozzáférést. Így az olyan intézkedéseknek, mint az előírt égési sérülések vagy a szelektív fakitermelés, figyelembe kell venniük a közbiztonságot és a belépési korlátozásokat bizonyos intézkedések végrehajtása során.

Az irányított legeltetés az állattartással, a legeltetési jogokkal és néha a területrendezési jogszabályokkal kapcsolatos jogi megfontolásokat foglal magában. Az országok szabályozhatják a legeltetés intenzitását és időtartamát a túllegeltetés megelőzése vagy az erdők regenerálódásának biztosítása érdekében. Az irányított legeltetésnek meg kell felelnie az uniós állatjóléti előírásoknak, amelyek biztosítják az állatok vízhez, menedékhez és elegendő takarmányhoz való hozzáférését, miközben minimalizálják a túltelepítés kockázatát.

Az EU és az egyes országok az invazív fajok és betegségek terjedésének megelőzését célzó irányelvekkel szabályozzák a kártevők elleni védekezést és a növényegészségügyet. Az olyan stratégiáknak, mint a fertőzött fák eltávolítása és a feromoncsapdák alkalmazása, be kell tartaniuk a biológiai biztonsági protokollokat (lásdaz EPPO iránymutatásait). Néhány esetben szükség lehet a hatóságok értesítésére vagy jóváhagyására. A feromoncsapdák és más károsítóvédelmi intézkedések a biológiai védekezési intézkedésekre (természetes ellenségek használata a károsítópopulációk csökkentésére) vonatkozó külön nemzeti vagy uniós szabályozás hatálya alá tartozhatnak, különösen a védett vagy érzékeny területeken.

Számos uniós ország pénzügyi ösztönzőket vagy támogatásokat kínál a fenntartható erdészeti gyakorlatok, a tűzmegelőzés és a kártevők elleni védekezés támogatására az EU közös agrárpolitikája (KAP) és a LIFE program keretében. A finanszírozáshoz való hozzáféréshez azonban a projekteknek meg kell felelniük a támogathatósági kritériumoknak, például bizonyítaniuk kell az ökológiai előnyöket és be kell tartaniuk a bevált gyakorlatokat. Minden európai országnak van egy nemzeti erdészeti osztálya vagy minisztériuma, amely iránymutatásokat tesz közzé az erdőgazdálkodásról, a tűzmegelőzésről és a kártevők elleni védekezésről. E jogi szempontok kezelése révén az európai erdőmegőrzési stratégiák hatékonyabban és fenntarthatóbban hajthatók végre, igazodva a tágabb természetvédelmi és éghajlat-politikai célokhoz, tiszteletben tartva ugyanakkor a közbiztonságot, a magántulajdonhoz való jogot és a biológiai sokféleség védelmét.

A javasolt lehetőségek végrehajtási ideje a kiválasztott intézkedéstől függően változik. Ez a következőkből állhat:

• Rövid távú (legfeljebb 6 hónapos): Feromoncsapdák, előírt égetés (ha szezonális), a kezelt legeltetés kezdeti szakaszai és a fertőzött fák kisléptékű eltávolítása.
• Középtávú (6 hónap – 2 év): Vékonyítás, szelektív fakitermelés, a fertőzött fák nagyobb léptékű eltávolítása, irányított legeltetési létesítmény és zöld tűzvédelmi rendszerek kezdeti kialakítása.
• Hosszú távú (2+ év): Zöld tűzvédelmi érettség, tűzálló fajok ültetése, támogatott vándorlás és folyamatos irányított legeltetési ciklusok az erdők folyamatos karbantartása érdekében.

Az egyes stratégiák ütemterve a régióspecifikus szabályozások, a környezeti feltételek és az erdős terület logisztikai kihívásai alapján meghosszabbítható.

A javasolt lehetőségek élettartama a kiválasztott intézkedéstől függően is változik. Ez a következőkből állhat:

• Rövid távú (legfeljebb 2 éves): Feromoncsapdák, előírt égetés (ismételt ciklusok) és a fertőzött fák eltávolítása.
• Középtávú (10–20 év): Vékonyítás és néhány irányított legeltetési rendszer, amelyek rendszeres beavatkozást igényelnek a hatékonyság fenntartása érdekében.
• Hosszú távú (20–50 év felettiek): Tűzálló fajok, szelektív fakitermelés és zöld tűzvédelmi pászták időszakos karbantartással.
• Nagyon hosszú távú (50–100+ év): Támogatott vándorlás és hosszú életű, az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó fafajok létrehozása.

A rendszeres nyomon követés és az adaptív gazdálkodás elengedhetetlen az egyes stratégiák hatékonyságának fenntartásához és a változó erdészeti körülményekre való reagáláshoz.