A tengerparti vizes élőhelyek helyreállítása

A tengerparti vizes élőhelyek (árvizes mocsarak vagy sós mocsarak) a tengerparti területeken található sósvízi és brakkvizes vizes élőhelyek. A tengerparti vizes élőhelyek közé tartoznak azok a tengervizek is, amelyek mélysége apálykor nem haladja meg a hat métert (Ramsari Egyezmény). Ezek közé tartoznak a tartósan vagy időszakosan elárasztott sekélyvízi ökoszisztémák és az árapályos élőhelyek. 

A part menti vizes élőhelyek helyreállítását egyre inkább az alkalmazkodást célzó intézkedésnek tekintik. A vizes élőhelyek helyreállítása a korábban meglévő vagy károsodott vizes élőhelyek rehabilitációját vagy a korábban újrakisajátított vizes élőhelyek helyreállítását jelenti. Egyes helyeken (lásd például a Schedlt-torkolat esettanulmányát) a part menti vizes élőhelyeket a viharhullámok elnyelésére és az áradások enyhítésére használják. A tengerparti vizes élőhelyek természetes védelmet nyújtanak a part menti áradásokkal és viharhullámokkal szemben. Eloszlatják a hullámenergiát és csökkentik az eróziót azáltal, hogy segítenek stabilizálni a parti üledékeket. További jelentős előnyük a fontos élőhelyek megőrzése és a biológiai sokféleség növelése. 

A vizes élőhelyek helyreállításának célja azon vizes élőhelyek természetes funkcióinak helyreállítása, amelyeket a természetes folyamatok és az emberi tevékenységek károsítottak, és amelyeket a tengerszint emelkedése is veszélyeztet. 

A part menti vizes élőhelyek helyreállításának módjai a következők: 

• A geomorfológiai struktúrák (sós mocsarak, iszaplápok) helyreállítása üledék hozzáadásával, hogy a földterületet az átlagos vízszint fölé emeljék, és lehetővé tegyék a vizes élőhelyek növényeinek kolonizációját vagy a vizes élőhelyeket károsító eróziós folyamatok ellensúlyozását. 
• A vízutak elterelése, az üledékek kotrása és a természetes csatornák fenntartása, hogy a víz kedvező úton áramolhasson. 

• R a múltban lecsapolt tengerparti vizes élőhelyek elárasztással történő elárasztása, hogy emberi tevékenység céljára földterületet szerezzenek. Ez a lehetőség magában foglalja az „irányított kiigazítást” és a „depolderizációt” is: Ezen intézkedések célja a keményárvíz-védelem vonalának visszaállítása egy új vonalra, további szárazföldi és/vagy emelkedő talajra a régi és az új védelem közötti árapályközi élőhelyek helyreállítása érdekében. A vizes élőhely pufferzónaként fog szolgálni, ahol a viharhullámok csökkenni fognak. A depolderizáció a visszanyert vagy lecsapolt földterület (hollandul „polder”) tengerbe való visszajuttatását jelenti. Az irányított kiigazítás magában foglalhatja a part menti védelem – például gát – szándékos megsértését vagy teljes eltávolítását, vagy a védelemnek a szárazföld belsejébe történő áthelyezését. Például a Scheldt-torkolat Hedwige-Prosper polder projec tterületén (Belgium és Hollandia) a külső gátakat eltávolítják, hogy a visszanyert földterületet vizes élőhelygé alakítsák, míg a szárazföldi gátakat megerősítik. 
• A bevásárlóközpontokra vonatkozó intézkedések célja a vizes élőhelyekre nehezedő emberi terhelés csökkentése, valamint az élőhelyek és a táj minőségének javítása volt. Ide tartozhat a fák kivágása, a földhasználatban és a mezőgazdasági gyakorlatokban bekövetkező változások, amelyek javítják az élőhelyek és a táj minőségét. 

A hosszú távú siker érdekében fontos bevonni a  helyi közösségeket, a környezetvédelmi csoportokat, az ügynökségeket, a vállalkozásokat és az érdekelt személyeket a tervezési folyamatba, valamint a projekt előrehaladásának és sikerének nyomon követésébe és az arról való jelentéstételbe. Az érdekelt felek bevonása segíthet enyhíteni a földhasználattal kapcsolatos konfliktusokat, mivel a partvonal természetes vizes élőhelyhez való lezárása ingatlanok elvesztésével, a földhasználat megváltozásával vagy a parthoz való hozzáférés blokkolásával járhat. A part menti vizes élőhelyek helyreállítása részét képezheti a Natura 2000 terület gazdálkodási tervének (amelyet kifejezetten az élőhelyvédelmi és a madárvédelmi irányelvben felsorolt fajok vagy élőhelytípusok egy részhalmaza alapvető területeinek védelmére jelöltek ki).  Ahhoz, hogy a Natura 2000 keretében védett területnek minősüljek, a tervezéshez az érdekelt felek részvételének folyamata szükséges. Az elárasztandó területen vagy annak közelében élő lakosokkal és földtulajdonosokkal való konzultációt valószínűleg szükségessé teszi a fák irányított átalakítása, kivágása vagy a termesztés átalakítása. Amennyiben a visszanyert földterületet a gazdálkodás átalakítása révén visszajuttatják a vizes élőhelyekre, ez hatással lesz a terület lakosaira és gazdasági tevékenységeire, és ellenálláshoz vezethet. F vagy példa: a Hedwige-Prosper polder projekt a belga–holland határon mezőgazdasági termelők és helyi lakosok tiltakozását váltotta ki. 

Az olyan beavatkozások, amelyek magukban foglalják a part menti vizes élőhelyek helyreállítását és az irányított kiigazítást, általában több cél elérését is elősegíthetik, elősegítve az ilyen kezdeményezések sikerét. Fontos intertidális élőhelyeket hoznak létre. Ide tartozhatnak a kereskedelmi jelentőségű fajok szempontjából értékes szerepet játszó fajok (óvoda, ívóhely vagy takarmányozási terület). A biológiai sokféleség megőrzése mellett a helyreállított vizes élőhelyek vagy az új vizes élőhelyek rekreációs és ökoturisztikai célokra is felhasználhatók. Ezek az ökoszisztémák a tápanyagok és szennyező anyagok csapdájaként működnek, csökkentve az eutrofizációt és a part menti vizek szennyezését. Az árapály és a víz alatti vegetáció (tengerfenék) szintén szénmegkötő élőhelyként működik, ami fontos előnyökkel jár az éghajlatváltozás mérséklése szempontjából. 

Az irányított kiigazítás megvalósításának fő nehézsége a földhasználat megváltoztatása, és magas szintű koordinációt igényel a különböző kormányzati szinteken. Ez épületek és tevékenységek áthelyezését eredményezheti, esetleg magas költségek mellett (beleértve a kisajátítást is).  Ez a rekreációra és a mezőgazdaságra használt földterület elvesztését is jelentheti. Lágy iszapszerű talajok jöhetnek létre, amelyek fulladásveszélyt jelenthetnek, ha túl közel vannak az ember által látogatott területek. Ezek a projektek valós idejű nyomon követést igényelnek a víz újraelosztása, az üledék és az ökoszisztéma dinamikája kritikus fázisainak kezelése érdekében. A megfelelő nyomon követés és a beavatkozások nem megfelelő tervezése, valamint ezen ökoszisztémák folyamatosan változó jellege megnehezíti a kiszámítható hosszú távú eredmények elérését. A költségek szintén korlátozó tényezőt jelenthetnek, mivel a nagyobb projektek jelentős beruházást igényelhetnek. 

Az elárasztandó földterület megvásárlása általában a fő költség az irányított átalakítás esetén. Infrastruktúrák vagy tevékenységek áthelyezésére is szükség lehet, ami a helyi helyzettől függően nagyon költséges lehet. Az integrált projekt összköltsége magában foglalhatja a logisztikát, a víz átirányításának tervezését és végrehajtását, a part menti meder megemelését vagy leeresztését, új szubsztrátum lerakását, valamint új élőhelyek telepítését és létrehozását. A meglévő vizes élőhelyek helyreállításához a közvetett költségek általában alacsonyabbak, mivel nincs szükség földterület megvásárlására. A költségek azonban növekedhetnek, ha a szükséges üledékek nem állnak könnyen rendelkezésre.  Ezek az ökoszisztémák folyamatosan változnak, és kezelni kell őket az erózió megelőzése és a helyreállított területek fenntartása érdekében. Ezért e projektek nyomon követése és a vizes élőhelyek működőképességének fenntartása jelentős és hosszú távú költségvetési terveket igényel. Ezzel szemben a nem megfelelő karbantartási megközelítések több kárt okozhatnak, mint hasznot. Az új helyszíni vizsgálatok várhatóan új információkkal szolgálnak majd a vizes élőhelyek „funkcionalitásán” végzett különböző karbantartási műveletek hatékonyságáról. 

A költségek ellenére a vizes élőhelyek helyreállítása és irányított átalakítása számos előnnyel jár más technikákhoz képest az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és a part menti ökoszisztémák megőrzése tekintetében. Általánosságban elmondható, hogy a part menti vizes élőhelyek fokozhatják az energiaelnyelést az árapály-övezetben azáltal, hogy csökkentik a bejövő hullám- és árapály-energiát. Ez támogatja a viharhullámok és az erózió elleni védelmet. Az egészséges vizes élőhelyek szintén segíthetnek megbirkózni a tengerszint bizonyos mértékű emelkedésével. Az akkréciónak nevezett folyamat, ahol a növények csapdába ejtik az üledéket, növeli a vizes élőhely felszínének magasságát. A vizes élőhelyek csökkentik a kemény part menti védelem iránti igényt. Ezek a megközelítések még együttesen is csökkenthetik a gátak emelésének és kiszélesítésének szükségességét, ami pozitív hatást gyakorol a táj esztétikai értékére. 

A vizes élőhelyek üledékei tárolják vagy lassítják a vízlefolyásokat, és a part menti pufferekhez hasonlóan szűrik a szennyező anyagokat. Védik és létrehozzák a fontos élőhelyeket, a kikötőket és védik a biológiai sokféleséget. A halpopulációk számára előnyösek az ívó vagy táplálkozó élőhelyeket biztosító vizes élőhelyek, míg a vizes élőhelyek szubsztrátumában található mikrotápanyagok és mikrofauna tökéletes táptalajt jelentenek a madarak számára. Ez esztétikai és kulturális értéket is jelent. 

Végezetül a vizes élőhelyek hozzájárulnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez azáltal, hogy elnyelik és megtartják a CO2-t a vizes élőhelyek üledékében és növényzetében. Ily módon a vizes élőhelyek helyreállítására irányuló erőfeszítések segítenek csökkenteni az ember által okozott szénlábnyomot. 

Bár a vizes élőhelyek helyreállításának költségei nagyon magasak lehetnek, az éghajlatváltozás miatti súlyos vízügyi eseményekből eredő vízkárok jelentősen magasabbak lennének. A helyreállítás értéke sok pénzt takaríthat meg a vízellátás, a levegőminőség, az éghajlat és a vízáramlás szabályozása, az erózió megelőzése, a tápanyagkörforgás, a víztisztítás, a szélsőséges események, például árvizek vagy viharok mérséklése, az élőhelyek és a kulturális szolgáltatások tekintetében.  

A part menti vizes élőhelyek, például a sós mocsarak különböző típusai az uniós élőhelyvédelmi irányelv 1. melléklete értelmében uniós jelentőségű élőhelyeknek minősülnek, és ezek közül néhány elsődleges fontosságú élőhely. Az uniós madárvédelmi irányelv elismeri a vizes élőhelyek mint a vízimadarak létfontosságú élőhelyei védelmének szükségességét. A part menti vizes élőhelyek helyreállítására irányuló projekteket mindkét irányelv céljainak és követelményeinek tiszteletben tartásával kell végrehajtani. A part menti vizes élőhelyek R-tárolása az uniós Natura 2000 hálózat keretében védett területekre vonatkozó gazdálkodási terv részét is képezheti, vagy új Natura 2000 területet hozhat létre.  Ha egy projekt jelentős hatást gyakorol egy, a Natura 2000 hálózathoz tartozó területre, „megfelelő vizsgálatot kell végezni a területre gyakorolt hatásairól” annak megállapítása érdekében, hogy hátrányosan befolyásolja-e a terület épségét. A Natura 2000 keretében helyreállítási intézkedésekre is szükség lehet más beavatkozások ellentételezéseként. A part menti vizes élőhelyek helyreállítását az uniós élőhelyvédelmi irányelv szerinti élőhely-kompenzációs követelmények támogathatják. F vagy például a Scheldt-torkolatban (Belgium) a kikötőbővítés által elpusztított élőhelyeket a túlfeszültség-védelmet biztosító vizes élőhelyek helyreállításával kompenzálták.

A megvalósítási idő nagyban függ a terület kiterjedésétől, valamint a helyreállítás konkrét körülményeitől és nagyságrendjétől. A végrehajtási idő magában foglalhatja mind a munkálatokat, mind a kapcsolódó kommunikációt és jogi lépéseket, például a földterület kisajátítását. Ez gyakran legalább 5 évig vagy tovább is eltarthat. A karbantartási és nyomonkövetési intézkedéseknek hosszú távon folytatódniuk kell. 

A part menti vizes élőhelyek helyreállítási beavatkozásainak élettartama a helyi körülményektől, különösen az eróziós és üledékképződési folyamatoktól, valamint a végrehajtott stratégiától függ. A vizes élőhelyek állapotának fenntartásához rendszeres karbantartásra lehet szükség, figyelembe véve, hogy természetüknél fogva instabilak és folyamatosan változó ökoszisztémák lehetnek.